Hirdetés

Aláírták a román-magyar kisebbségi együttműködési jegyzőkönyvet

A romániai magyarokat és a magyarországi románokat, illetve a két országot érintő együttműködési kérdésekben sikerült összegezni az eddigi eredményeket és a jövőbeni vállalásokat abban a román-magyar jegyzőkönyvben, amelyet kedden írtak alá Bukarestben.

MTI

2009. július 15., 11:372009. július 15., 11:37

Gémesi Ferenc, a kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár és Bogdan Aurescu román államtitkár – a kisebbségi együttműködési szakbizottság két társelnöke – keddi tárgyalásain tető alá hozta a jegyzőkönyv szövegét, amelyen 2007 óta több fordulóban dolgoztak. A dokumentumban összegezték az elmúlt időszak eredményeit, és új ajánlásokat fogadtak el.

Gémesi a magyar sajtó képviselőinek elmondta: partnerével érintették a romániai intézmények magyar nemzetiségű vezetőinek tömeges leváltásával kapcsolatos problémát, amelyben mindkét fél ismételten leszögezte álláspontját. A román vélemény szerint törvényes és törvényszerű folyamatról van szó, hiszen kormányváltás történt Romániában. A magyar álláspont szerint azonban egy adott régióban az etnikai arányokat figyelembe véve kellene biztosítani az adott intézményekben a nemzeti kisebbség képviseletét.

A két államtitkár a romániai magyar oktatás ügyéről is beszélt, Gémesi Ferenc fontosnak nevezte, hogy senkinek ne legyen hátránya Romániában pusztán abból, hogy magyarul tanul. A magyar nyelvű felsőoktatással kapcsolatosan megfogalmazódott az a magyar igény, miszerint a jelenleg több mint kilencven százalékban Magyarország által támogatott Sapientia egyetem működtetéséhez a jövőben a román állam is járuljon hozzá anyagilag. Nyilvánvalóan erről csak az egyetem akkreditációja után nyilatkozhat érdemben a román állam – mondta az államtitkár.

Megfogalmazódott: a vegyesbizottságnak legyen betekintése abba, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a kétnyelvűséget miként alkalmazza a gyakorlatban. A társelnökök a jövőben közös látogatások keretében vizsgálják meg, miként érvényesül az anyanyelvi oktatás a romániai magyar és a magyarországi román intézményekben.

Külön foglalkoztak a magyarországi román közösség helyzetével. Örömmel állapították meg, hogy elkészült a battonyai román iskola, mindkét kormány jelentős költségvetési összegekkel járult hozzá. A korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a román iskolába iratkozott gyerekek száma. Gémesi jelezte: az egyetlen magyarországi román tájházat Kétegyházán jelentős állami támogatással újítják fel, az méltón mutathatja be majd a magyarországi románok tárgyi örökségét.

A kommunista rendszer által elkobzott javak visszaszolgáltatásának témája is szerepel a jegyzőkönyvben. Gémesi szólt az eredményekről is, így arról, hogy a Minerva Egyesületnek sikerült a teljes kolozsvári belvárosi ingatlanvagyonának mintegy harmadát visszakapnia. Megállapodtak: a vegyesbizottság továbbra is figyelemmel kíséri a romániai restitúció alakulását, elsősorban a magyar közösség szempontjából fontos területeken és az egyházi javakat illetően is.

A két társelnök áttekintette a területi együttműködés, a regionális fejlesztések, illetve a kis- és középvállalkozások felkarolásának kérdését, elsősorban azt, hogyan lehet kormányzati eszközökkel előmozdítani a kisebbségek lakta régiók gazdasági felemelkedését.

Gémesi Ferenc Bukarestben a soron következő együttes kormányülés előkészítéséről is tárgyalt. Mint mondta, már augusztusban megtörténik az első tervezetek cseréje, a két ország hivatalai pedig előkészítik a feltételeket, hogy Románia valamely városában egy kora őszi időpontban megrendezhessék a találkozót.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
Hirdetés