Hirdetés

Aláírásgyűjtés Malina Hedvig ügyében

Aláírásgyűjtésbe kezdett egy szlovák intézet a pozsonyi Komensky Egyetem orvoskari dékánja által Nyitrán megvert Malina Hedvig magyar diáklány ügyében írt szakértői jelentése ellen - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap pénteken.

MTI

2009. november 06., 13:162009. november 06., 13:16

A petíciót kezdeményező M. R. Stefánik Konzervatív Intézet szakértői úgy vélik, hogy a nyilvánosság máig nem kapott választ a szakvéleménnyel kapcsolatban felmerült kérdésekre. Az összegyűlt aláírásokat a főügyésznek adják át. Az intézet felhívásában az áll, hogy az 1989 utáni időszak egyik legjelentősebb vívmánya az akadémiai közeg függetlensége a hatalomtól.

„A Komensky Egyetem orvoskari dékánja, Peter Labas a főügyészség megrendelésére szakértői jelentést készített, amelyet nyilvánosan megkérdőjeleztek, de a világosan feltett kérdésekre nem válaszolt. Ezért követeljük a főügyészségtől, hogy vizsgálja meg a jelentés hiányosságait, és minden olyan részletét, amelynél törvénysértés gyanúja merül fel. Ellenőrizze, hogy milyen módon vettek részt a jelentés kidolgozásában azok, akiket Labas konzultánsként tüntet fel. Ha beigazolódik, hogy valóban súlyos hibák történtek, a jelentést ne vegye figyelembe“ – mondta a lapnak Ondrej Dostál, a petíciós bizottság tagja.

A főügyészség sajtóosztályán a kezdeményezésre nem kívántak reagálni, azt mondták, majd akkor foglalkoznak vele, ha megkapták az íveket.

Korábbi jelentések szerint a főügyészség sem elégedett az orvosi jelentéssel, ezért annak kiegészítését kérte - írta az Aktuálne.sk szlovák hírportál Ctibor Kostálra, a főügyész helyettesére hivatkozva szerdán. A portál szerint a kérés állítólag azokkal a kifogásokkal van összefüggésben, amelyeket Malina Hedvig ügyvédje tett a jelentéssel kapcsolatban. Roman Kvasnica azt a tényt támadta meg, hogy az orvosi jelentést készítő bizottság legalább kilenc tagja nem tett igazságügyi szakértői esküt, tehát az így elkészült jelentés nem tekinthető szakértői jelentésnek. A hírportál megbízható forrásokból úgy értesült, hogy Malina Hedvig ügye a vádemelés felé halad.

Labas jelentése végén 12 orvost sorolt fel, akiknek az aláírása azonban nem szerepel a dokumentumban, s többen közülük nyíltan elhatárolódtak a jelentéstől.

Malina Hedvig ügye immár három éve húzódik, s feszültséget keltett nemcsak a szlovákiai szlovák-magyar viszonyban, de Pozsony és Budapest között is. A diáklány 2006 nyarán azt vallotta, hogy két bőrfejű megverte az utcán, mert magyarul beszélt. A rendőrség két hétig nyomozott a tettesek után, aztán váratlanul arra a következtetésre jutott, hogy Malina Hedviget senki sem verte meg, az esetet ő csak kitalálta. A volt diáklány ellen, aki azóta férjhez ment, és tavaly gyermeke született, eljárás folyik hamis tanúzás miatt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
Hirdetés