
Fotó: Wikipédia/Kylee Gardner
Oroszország nem siet az Afganisztánban hatalomra került tálib radikális iszlám mozgalom elismerésével – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden, a kalinyingrádi Immanuel Kant Balti Szövetségi Egyetemen megtartott előadásában.
2021. augusztus 17., 18:092021. augusztus 17., 18:09
„Nem sietünk az elismeréssel, ahogy az összes többi ország sem. Épp tegnap beszéltem erről Vang Ji kínai külügyminiszterrel. Az álláspontunk azonos” – hangoztatta.
Lavrov közölte: arra számít, hogy a táliboknak a többi afgán politikai erő vezetővel folytatott párbeszéde elvezet majd egy befogadó, átmeneti kormány kialakításához, és ezzel a helyzet normalizálásához. „Pozitív jelzésnek” nevezte, hogy Kabul utcáin viszonylagos nyugalom van, hogy a tálibok egészében véve fenntartják a közrendet, és hogy a mozgalom kész a tárgyalásra, mások álláspontjának tiszteletben tartására, valamint az előző kormányzat tisztségviselőinek bevonására.
– hangoztatta Lavrov.
A külügyminiszter szerint ezt a párbeszédet nem azoknak az elveknek az alapján kell megszervezni, amelyeket az Egyesült Államok és szövetségesei két évtizeden át igyekeztek meghonosítani, hanem „az összes afgán hagyományainak, történelmének és szokásainak tiszteletben tartása” alapján.
A tárcavezető szerint a Nyugat a saját értékrendjét igyekszik másokra rákényszeríteni, miközben fő fogyatékosága, hogy torz önképpel rendelkezik.
„A Nyugat sorsok döntőbírájának tekinti magát, tévedhetetlennek, és mindenkitől azt követeli, hogy azt tegye, amit ő parancsol. Ez rendszerszintű probléma nyugati barátainknál. Annak köszönhető, hogy nehezen tudnak túllépni azon a helyzeten, amikor a Nyugat öt évszázados, az élet minden területén – a gazdaságban, a kultúrában, a földrajzi felfedezésekben és a katonai ügyekben – kialakult dominanciája után olyan helyzetben találták magukat, amikor ez a korszak leáldozóban van és már formálódik az, amit multipoláris világnak nevezünk” – mondta Lavrov.
Mint mondta, az orosz fél kész a kooperációra, de nem engedi meg, hogy beavatkozzanak a belügyeibe. Közölte: Moszkva tudatában van annak, hogy Nyugaton kétségbe fogják vonni a szeptemberben esedékes orosz parlamenti választás legitimitását.
Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök és kommunista pártfőtitkár, az 1989-ben végrehajtott afganisztáni szovjet csapatkivonás elrendelője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok és a NATO afganisztáni missziója már a kezdetektől fogva kudarcra volt ítélve, annak ellenére is, hogy kezdetben élvezte Oroszország támogatását.
„Mint sok hasonló projektnek, ennek középpontjában is a fenyegetés eltúlzása, valamint a nem igazán világosan meghatározott geopolitikai elképzelések álltak. Mindehhez hozzáadódtak a számos törzsből álló társadalom demokratizálására irányuló irreális kísérletek” – fogalmazott a 90 éves veterán politikus.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!