2009. május 14., 12:552009. május 14., 12:55
Víctor Escóbar bolíviai rendőrfőkapitánynak a szerdai lapokban megjelent, nyolcpontos közleménye leszögezi, hogy az április 16-i kommandósakció során a gyanúsítottak ellenálltak a letartóztatásnak, és „kereszttűz” alakult ki köztük és a rendőrök között. A tábornok figyelmeztetést is fűzött a tájékoztatáshoz azzal, hogy a rendőrség „fenntartja magának a jogot, hogy büntetőeljárást kezdeményezzen” mindazok ellen, akik továbbra is kétségbe vonják a szakértői véleményt.
Escóbar közölte, hogy a törvényszéki szakértők megvizsgáltak minden golyó ütötte nyomot a rendőri akció helyszínén, a Las Américas szálloda negyedik emeletének összes szobájában, és meghatározták a lövedékek röppályáját. Eszerint keresztezték egymás a szobákból és kívülről induló lövedékek, azaz tűzharc volt. Ez cáfolja azokat a „bizonyos sajtóköröket”, amelyek szerint a rendőrök kivégezték a gyanúsítottakat.
Nyilvánosságra hozták a három halott – Rózsa Flores, Magyarosi Árpád és Michael Dwyer – boncolási jegyzőkönyvét. Az El Deber című Santa Cruz-i lap azt emeli ki ebből, hogy Rózsa Flores a fejébe kapott egy lövést, amely előzőleg áthatolt a kezén. A jelentés mindhárom esetben azt állapítja meg, hogy a testüket eltaláló lövéseket több mint ötven centiméter távolságból adták le. Az ír Dwyer esetében Írországban külön boncolást rendeltek el, amelynek 14 héten belül ígérték az eredményét.
Az Index a Független Hírügynökség értesüléseire hivatkozva azt írja, hogy a nyomozás lezárásáig – egy-másfél évig – biztos nem engedik ki a börtönből a Bolíviában letartóztatott Tóásó Elődöt. Ugyanakkor az ügyészségnek egyelőre nincs semmi bizonyítéka a magyar férfi ellen.
Józsa Mátyás, Buenos Aires-i magyar nagykövet nem tud arról, hogy a fogvatartott Tóásó Elődnek vádalkut ajánlottak volna. A nagykövet szerint ennek nincs realitása, hiszen ez csak akkor történhet meg, miután az ügyészség lezárja a nyomozást és átadja a vádiratot – ez legalább fél év még, s addig Tóásó biztosan börtönben marad – tette hozzá. Józsa Mátyás elmondta, hogy a férfi egy kicsi cellában van, aminek ablakai a hideg ellenére nincsenek beüvegezve, azonban Bolíviában ez megszokott. Hozzátette: az európai börtönökhöz képest mostohák a körülmények, viszont az ottani viszonyokra ez a jellemző.
Az ügyészségnek továbbra sincs érdemi bizonyítéka Tóásó ellen, de mivel kapcsolatba hozható a csoporttal, egyelőre nem várható változás az ügyében.
Tóásó Elődöt ottani idő szerint szerda délelőtt a parlamenti bizottság is meghallgatta. Erre korábban is tettek kísérletet, de a férfinak akkor még nem volt tolmácsa, így csak rövid ideig tartott a beszélgetés. Józsa Mátyás elmondta, hogy Tóásó a szerdai meghallgatáson kitartott korábbi állítása mellett, vagyis, hogy ártatlan és csak informatikai feladatokkal foglalkozott, írja az Index.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.