2010. március 17., 09:152010. március 17., 09:15
A politológus erről tegnap Budapesten, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) Szombat című folyóirata választási különszámának bemutatóján beszélt, ahol Kiszelly Zoltán politológussal elemezték a helyzetet.
Kéri László azt mondta, a mostani korrupciós ügyek igazi haszonélvezője nem a Fidesz, hanem a Jobbik, az ő malmukra hajtja a vizet a fiatal munkanélküliek számának a növekedése is. A választás után azonban a radikális jobboldal felfutása előreláthatóan hirtelen megszűnik, az Országgyűlésbe kerülésükkel „széthullhat a tisztaság mítosza” – fogalmazott.
Véleménye szerint a jobboldali szavazók között több százezren vannak, akik ingadoznak a Fidesz és a Jobbik között, az átjárás nagyságrendje pedig oda-vissza nagyjából azonos. A Fidesz azonban úgy tűnik, hogy például az 1956-os forradalom és szabadságharc örökségét nem hajlandó átadni a másik jobboldali pártnak, erre utal, hogy igen előkelő helyen szerepelteti az 1956-ban halálra ítélt Wittner Máriát az országos listáján – értékelte.
A politológus a Jobbik előretörésével magyarázta többek között azt is, hogy 14 évnyi huzavona után a parlament megszavazta a holokauszt tagadásának büntethetőségét előíró törvényt. Kiszelly Zoltán „minigyűjtőpártként” aposztrofálta a Jobbikot, amely magába olvasztotta mások mellett a Kossuth téri ellenzéket, a „táltos hívőket”, és az antiszemita, nyilas érzelműeket. A két nagy párt szerinte ugyanakkor reklámot csinál ennek a politikai tömörülésnek azzal, hogy folyamatosan kritizálja és elhatárolódik tőle, ezáltal a „tiltott gyümölcs” elve alapján nő a táboruk.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.