Hirdetés

Német kormány: az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítása sem elég az „omikron hullám” megfékezéséhez

•  Fotó: FUEN.org

Fotó: FUEN.org

A koronavírus-világjárvány robbanásszerű németországi erősödéséhez vezet a kórokozó omikron nevű változata a német szövetségi kormány mellett működő szakértői tanácsadó testület szerint.

MTI

2021. december 20., 16:402021. december 20., 16:40

A december elején hivatalba lépett kormány által felállított testület az első, vasárnap este kiadott állásfoglalásában kiemelte: minden modell azt mutatja, hogy az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítása önmagában nem elég a közelgő hullám feltartóztatásához, ezért korlátozni kell az emberek fertőzésveszéllyel járó egymás közti kapcsolatait, érintkezéseit.

Mindenekelőtt a nagyobb összejöveteleket szükséges elkerülni, és meg kell követelni az FFP2 minősítésű orvosi maszk viselését, különösen zárt térben. Ösztönözni kell továbbá a gyorstesztek használatát az ünnepi időszakban tartott összejöveteleken

Hirdetés

– áll a járványügyi szakértők ajánlásában.

Az omikron megjelenésével kialakult új helyzet miatt előrehozták, már kedden megtartják a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozását, amelyen az év végi ünnepi időszakban követendő védekezési stratégiáról egyeztetnek. Robert Habcek alkancellár hétfőn a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban elmondta, hogy nem állítják le az egész országot, de az éjszakai szórakozóhelyeket biztosan bezáratják, és várható az oltottakra is vonatkozó kapcsolatkorlátozás.

Hasonlóan fogalmazott Karl Lauterbach egészségügyi miniszter vasárnap az ARD országos köztelevízióban, hangsúlyozva, hogy karácsonyra nem vezetnek be olyan általános lezárást, mint Hollandiában.

Ugyanakkor biztos, hogy „lesz ötödik hullám” Németországban, mert „átléptük az omikronnal fertőzöttek kritikus számát”

– mondta a miniszter.

A védekezés központi eleme továbbra is az emlékeztető oltások beadása, mert az biztosít erős védelmet az új variáns ellen. Főleg a fokozottan veszélyeztetettek beoltására kell törekedni. Ezenfelül tájékoztatni kell az embereket arról, hogy mi lehetséges az ünnepek alatt, és mi nem – mondta Lauterbach.

A lakosság tájékoztatását a kormány tanácsadói is fontosnak tartják. Ajánlásukban kiemelték, hogy az „omikron hullám” a majdnem két éve tartó világjárványban „kimerült lakosságra” zúdul, amelyben „hatalmas feszültségek” halmozódtak fel. Ezért „átfogó kommunikációs stratégia”, az új helyzet és az abból eredő intézkedések „érthető magyarázata” is szükséges ahhoz, hogy az ország megbirkózzon a minden korábbinál nehezebb kihívással.

Ezzel a kihívással kapcsolatban a többi között kifejtették, hogy az omikronnal fertőzöttek száma 2-4 naponta megduplázódik, amelynek hatására szélsőségesen nagy „betegforgalom” várható a kórházakban.

Az egészségügyi rendszer mellett azonban az ország teljes kritikus infrastruktúrája – a rendőrség, a tűzoltóság, a távközlés, a villamosenergia- és vízellátás, valamint a közlekedés és szállítás rendszere – veszélybe kerülhet, ezért az emlékeztető, vagy másként, frissítő oltásokra és a fertőzésveszéllyel járó kapcsolatok korlátozására építve le kell lassítani az új vírusvariáns terjedését.

A szövetségi kormány adatai szerint vasárnapig a német lakosság 70,3 százaléka – 58,4 millió ember – kapta meg a teljes oltást az új típusú koronavírus okozta betegség (Covid-19) ellen. A teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 31,5 százaléka - 26,2 millió ember - kapta meg. Az oltatlanok 22,2 millióan vannak, a lakosság 26,7 százalékát teszik ki. Közülük azonban 4 millióan – a lakosság 4,8 százaléka – ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Letarolta Nyugat-Európát a Claudia vihar, többen meghaltak

A Claudia vihar súlyos áradásokat, lehűlést és jelentős károkat okozott az Egyesült Királyságban és Európában – írja a hirado.hu a TheGuardian beszámolója alapján.

Letarolta Nyugat-Európát a Claudia vihar, többen meghaltak
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Németországban nem látják szívesen a fiatal ukrán férfiakat

A német kancellár felszólította Volodimir Zelenszkijt, hogy fékezze meg a fiatal ukrán férfiak Németországba áramlását. Friedrich Merz szerint a hadköteles ukrán férfiaknak otthon kellene maradniuk, és megvédeniük a hazájukat.

Németországban nem látják szívesen a fiatal ukrán férfiakat
2025. november 14., péntek

Zelenszkij: az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát is bevetettek

Oroszország mintegy 430 drónt és 18 rakétát indított Ukrajna ellen, a támadás fő iránya Kijev volt; ezen felül péntek reggel az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát vetetek be Szumi megye ellen – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.

Zelenszkij: az oroszok Cirkon hiperszonikus rakétát is bevetettek
2025. november 14., péntek

A Budapesten támadást elkövető Antifa-csoportot is a terrorszervezetek szankciós listájára vette az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok a globális terrorszervezetek szankciós listájára vett négy európai Antifa-csoportot, közte a Budapesten is 2023-ban támadást elkövető Antifa Ostot – jelentette be csütörtökön Marco Rubio külügyminiszter.

A Budapesten támadást elkövető Antifa-csoportot is a terrorszervezetek szankciós listájára vette az Egyesült Államok
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Moszkva érintettsége is felmerült a Zelenszkij barátját érintő ukrán korrupciós ügyben

Az ukrán Enerhoatom állami atomenergia-monopólium köré épülő nagy korrupciós ügy gyanúsítottjai kapcsolatban állnak egy orosz tisztségviselővel, és pénzt utalhattak Oroszországba.

Moszkva érintettsége is felmerült a Zelenszkij barátját érintő ukrán korrupciós ügyben
2025. november 13., csütörtök

Von der Leyen továbbra is támogatni akarja Ukrajnát

„Európa továbbra is támogatni fogja Ukrajna ellenállását, ami az elmúlt két hétben még sürgetőbbé vált, mivel Oroszország ismét támadásba lendült, a teljes ukrán energiarendszert célozva” – jelentette ki Ursula von der Leyen csütörtökön Brüsszelben.

Von der Leyen továbbra is támogatni akarja Ukrajnát
2025. november 13., csütörtök

Rubio: az Egyesült Államok elkötelezett a NATO-szövetségesek védelme iránt

Az Egyesült Államok elkötelezett a NATO-szövetségesek védelme iránt külső támadás esetén – jelentette ki szerdán Marco Rubio külügyminiszter.

Rubio: az Egyesült Államok elkötelezett a NATO-szövetségesek védelme iránt
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Trump nevét tartalmazó e-maileket hoztak nyilvánosságra az Epstein-ügy kapcsán

Az Egyesült Államok képviselőházának demokrata párti tagjai szerdán olyan e-maileket hoztak nyilvánosságra, amelyek szerintük új kérdéseket vetnek fel Donald Trump elnök és Jeffrey Epstein kapcsolatairól.

Trump nevét tartalmazó e-maileket hoztak nyilvánosságra az Epstein-ügy kapcsán
2025. november 13., csütörtök

Ügyészség: magas rangú tisztségviselőket manipuláltak Zelenszkij korrupcióval gyanúsított barátjának körei

Kiterjedt befolyásszerzési hálózat részeként manipuláltak magas rangú tisztségviselőket a nagy léptékű ukrajnai energiaügyi korrupciós ügy gyanúsítottjai – állították az ügyészek a kedd

Ügyészség: magas rangú tisztségviselőket manipuláltak Zelenszkij korrupcióval gyanúsított barátjának körei
2025. november 13., csütörtök

Trump is aláírta: vége minden idők leghosszabb kormányzati leállásának Amerikában

Az Egyesült Államok Kongresszusának alsóháza helyi idő szerint szerdán este megszavazta a kormány újraindításáról szóló finanszírozási törvényjavaslatot, így véget érhet a valaha volt leghosszabb szövetségi kormányzati le&a

Trump is aláírta: vége minden idők leghosszabb kormányzati leállásának Amerikában
Hirdetés
Hirdetés