
A majomhimlő általában csak enyhe tüneteket okoz, például lázat, fejfájást, izomfájdalmat és bőrkiütést, ritka esetekben azonban halálos is lehet
Fotó: Pixabay
Nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt.
2024. augusztus 15., 09:302024. augusztus 15., 09:30
A majomhimlő terjedése miatt a WHO 2022 júliusában egyszer már elrendelt globális veszélyhelyzetet, de azt 10 hónap után feloldotta.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön feloldotta a több mint száz országban terjedő majomhimlő miatt tavaly elrendelt egészségügyi vészhelyzetet.
A WHO mostani döntésével független szakértők javaslatait követte, akik a szervezet úgynevezett Vészhelyzeti Bizottságának meghívására tanácskoztak az ügyben – ismertette Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Beadták a majomhimlő elleni oltás első adagját egy fertőzött kontaktszemélyének – jelentette be hétfőn az egészségügyi minisztérium.
A WHO főképpen egy olyan vírusvariáns miatt aggódik, amelyet 2023 végén mutattak ki a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. Az Mpox-Klade I változat Ib jelű alvariánsáról van szó. Bár részletekbe menő tanulmányok még nem készültek, de szakemberek abból indulnak ki, hogy fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő az eddig ismert variánsoknál.
Az Mpox-Klade I változat az utóbbi hetekben Ugandában, Ruandában, Burundiban és Kenyában is megjelent.
Az afrikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (Africa CDC) kedden általános egészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki a majomhimlő miatt, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy nyújtson segítséget kétmillió vakcinadózis előállításához. Az Africa CDC szerint az idén már több mint 14 ezer fertőzésgyanús esetet regisztráltak a KDK-ban és a környező országokban, és több mint 500 halálesetet jegyeztek fel.

Mpox néven hivatkozik ezentúl az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az eddig majomhimlőnek nevezett járványos megbetegedésre – derült ki a szervezet hétfői bejelentéséből.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) július végén az új variáns átterjedésének kockázatát Európára még „nagyon alacsonyként” ítélte meg.
A vírust először 1970-ben találták meg emberi szervezetben a Kongói Demokratikus Köztársaság területén. A betegség általában csak enyhe tüneteket okoz, például lázat, fejfájást, izomfájdalmat és bőrkiütést. Ritka esetekben azonban halálos is lehet.
Folytatódik a magyar kormány támogatása – számolt be a három fő erdélyi magyar felsőoktatási intézményt tömörítő Pro Bono Publico konzorcium csütörtöki budapesti tárgyalásainak eredményéről a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről. Horgászati és halászati tilalmat rendeltek el a folyó teljes magyarországi szakaszán.
Miközben az amerikai hadsereg péntekre virradóra sorozatban már a 13. napon hajtott végre támadásokat iráni célpontok ellen, Irán csütörtökön elutasította azt az amerikai tűzszüneti megállapodást, amelyet az iraki miniszterelnök terjesztett Teherán elé.
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön bejelentette, hogy Ukrajna és az amerikai védelmi beszállító, a Raytheon a vállalat vezetőivel folytatott megbeszélés után megállapodott a Patriot elfogórakéták közös gyártásáról.
Az amerikai kormány nem tervezi, hogy beavatkozzon annak érdekében, hogy megakadályozza Andrew és Tristan Tate kiadatását az Egyesült Királyságba, ahol a két férfit nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és a testi sértéssel vádolják.
Az Iránhoz közel álló jemeni húszi fegyveresek csütörtökön bejelentették, hogy két szaúdi olajszállító hajó ellen hajtottak végre katonai támadást Szaúd-Arábia elleni tengeri blokád részeként.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.
Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
szóljon hozzá!