Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) szerint felgyorsult az influenza terjedése Romániában, ezért a szakembereik azt javasolják, hogy a védőoltásra jogosultak haladéktalanul oltassák be magukat az influenza ellen.
Két hét sem telt el azóta, hogy az Arad Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság bejelentette az utolsó aktív afrikai sertéspestisgóc felszámolását, máris egy újabb hizlaldában ütötte fel a fejét a vírus.
Leprás megbetegedést diagnosztizáltak két ázsiai vendégmunkásnál Kolozsváron. Dr. Tar Gyöngyi tisztifőorvos a Krónikának elmondta, a lepra lassan terjedő, ma már jól kezelhető betegség, a legnagyobb kárt a kór kapcsán a társadalmi megbélyegzés okozhatja.
Romániában is kimutatták a H3N2 influenza variáns több országban terjedő K alvariánsát – közölte pénteken az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Újabb afrikai sertéspestisgócot azonosítottak Arad megyében, ezúttal a megyeszékhelytől északnyugatra fekvő Varsánd községben, egy hizlaldában. A hatóságok elrendelték mintegy 700 állat megsemmisítését.
Közleményben jelentette be csütörtök délután az aradi önkormányzat, hogy a megyeszékhelyen megerősítették az afrikai sertéspestis jelenlétét. Az állategészségügyi igazgatóság intézkedéseket foganatosított a sertéspestis terjedésének megfékezése érdekében.
Több mint ezer, a kérődzők daganatos megbetegedését okozó vírus által megfertőzött állatot találtak Arad megyében 167 gócponton.
Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Magyarország hamarosan visszanyerheti a ragadós száj- és körömfájással kapcsolatos mentességi státuszát az Európai Unión belül – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Afrikai sertéspestissel (ASP) fertőzött disznókat találtak egy Temes megyei hizlaldában. Az állategészségügyi igazgatóság kilenc települést érintő intézkedést hozott sertéspestis terjedésének megfékezésére.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) újabb felhívást tett közzé a magyarországi állattartó gazdák felé a ragadós száj- és körömfájás terjedésének megakadályozására.
Az Európai Bizottság hétfői rendelete értelmében megszűnt Arad megyében a kiskérődzők pestisének terjedése ellen hozott élőállat-szállítási tilalom, így a bárány- és kecsketenyésztők értékesíthetik jószágaikat.
A kormány szerdai ülésén jóváhagyta, hogy a tartalékalapból egészítsék ki 50 millió lejjel az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) idei költségvetését a ragadós száj- és körömfájás elleni hatósági teendőkre.
Az elmúlt héten 247-en fordultak légúti megbetegedésekkel az Arad Megyei Sürgősségi Kórházhoz, kétharmaduk kiskorú volt. Az orvosok szerint az influenzajárvány miatt gyakoribbak és súlyosabbak a légúti megbetegedések.
Az egészségügyi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy járványügyi veszélyhelyzetet hirdetett a légúti fertőzések, köztük az influenza terjedésének korlátozására.
Az influenzajárvány felerősödése miatt látogatási korlátozásokat vezet be keddtől az Arad Megyei Sürgősségi Kórház. Egy hónap alatt 29 beteget utaltak be, a páciensek életkora 5 hónapostól 74 évesig terjed, de a kór főleg a tinédzsereket viseli meg.
Európa-szerte riadóztatták az állategészségügyi hatóságokat, miután Németországban 37 év után ismét megjelent a ragadós száj- és körömfájás.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön az Agerpresnek kijelentette, hogy a humán metapneumovírus (HMPV) nem egy új vírus, 2001-ben azonosították először Romániában, és évente több tízezer megbetegedést okoz az országban.