Hirdetés

A konfliktusok elkerülését, a békés együttélést jelölte ki célként Joe Biden és Hszi Csin-ping

A két vezető jól ismeri egymást, ugyanis többször is találkoztak személyesen, amikor mindketten alelnökök voltak (Archív felvétel) •  Fotó: Képernyőmentés

A két vezető jól ismeri egymást, ugyanis többször is találkoztak személyesen, amikor mindketten alelnökök voltak (Archív felvétel)

Fotó: Képernyőmentés

A cél annak a biztosítása, hogy Kína és az Egyesült Államok versenye ne forduljon át konfliktusba – jelentette ki amerikai idő szerint hétfőn este Joe Biden amerikai elnök a Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott virtuális csúcstalálkozón.

MTI

2021. november 16., 07:452021. november 16., 07:45

„Felelősséggel tartozunk a világ és a népeink iránt” – fogalmazott Biden, aki a személyes találkozót előnyben részesítette volna, de a kínai vezető a koronavírus-járvány kezdete óta nem hagyta el országát. Az amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy legközelebb személyesen találkozhat kínai hivatali partnerével, és hogy „nyílt beszélgetést” folytatnak majd az emberi jogokról és a biztonsági kérdésekről is. Biden hangsúlyozta, hogy minden országnak „ugyanazon szabályok szerint kell játszania”. Jelezte, hogy a találkozón felvet olyan kérdéseket is, amelyekkel kapcsolatban az Egyesült Államok tisztviselői „aggályaikat fejezték ki”.

A két vezető közötti virtuális találkozó az Egyesült Államok és Kína közötti feszült viszony közepette jött létre.

Hirdetés

A Biden-adminisztráció többször bírálta Pekinget az északnyugat-kínai ujgur kisebbség erőszakos elnyomása, a hongkongi demokratikus tiltakozások elfojtása, valamint a Tajvan elleni katonai agresszió miatt. A kínai kormány tagjai pedig azt kifogásolták, hogy Washington beleavatkozik az ázsiai ország belső ügyeibe.

A videókapcsolaton keresztül tartott magas szintű találkozón, a Fehér Ház Roosevelt-termében az amerikai elnökhöz csatlakozott többek között Antony Blinken külügyminiszter, Janet Yellen pénzügyminiszter és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó is.

korábban írtuk

Kína elnöke óva intett egy újabb hidegháború kialakulásától
Kína elnöke óva intett egy újabb hidegháború kialakulásától

Óva intette újabb hidegháború kialakulásától Hszi Csin-ping kínai elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagállamait csütörtökön.

„Rettenetesen sok időt töltöttünk azzal, hogy beszélgessünk egymással, és remélem, ma este is tudunk őszintén beszélgetni” – mondta Biden, aki arra utalt, hogy a két vezető jól ismeri egymást, ugyanis többször is találkoztak személyesen, amikor mindketten alelnökök voltak.

Idézet
Világosnak és őszintének kell lennünk azokban a kérdésekben, amelyekben nem értünk egyet, és együtt kell dolgoznunk azokon az ügyeken, ahol az érdekeink találkoznak. Különösen olyan létfontosságú globális kérdésekben, mint a klímaváltozás”

– fogalmazott az amerikai elnök.

Hszi azt mondta Bidennek, hogy mindkét félnek javítania kell a kommunikációján.

Idézet
Készen állok arra, hogy együtt dolgozzunk elnök úr, hogy konszenzust alakítsunk ki, aktív lépéseket tegyünk, és a Kína és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokat pozitív irányba mozdítsuk el”

– mondta a kínai elnök, aki „öreg barátjának” nevezte Bident.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Hszi Csin-ping a békés együttélést és a mindkét fél számára előnyös együttműködést jelölte ki az amerikai-kínai kapcsolatok céljaként. Hangsúlyozta: a két országnak tiszteletben kell tartania egymást, és belügyeik megfelelő kezelése mellett teljesíteniük kell nemzetközi kötelezettségeiket is.

korábban írtuk

Klímacsúcs: Biden beszólt Kínának a távolmaradásért, Peking szerint nem biztosítottak videókapcsolatot
Klímacsúcs: Biden beszólt Kínának a távolmaradásért, Peking szerint nem biztosítottak videókapcsolatot

Joe Biden amerikai elnök szerint Kína nagy hibát követett el azzal, hogy nem vett részt csúcsszinten az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26). Peking szerint nem biztosítottak videókapcsolatot.

Szakértők szerint a mostani találkozó fényt deríthet Biden Kínával kapcsolatos elképzeléseire.

Az amerikai elnök ugyanis korábban célként fogalmazta meg a kínai befolyás ellensúlyozását, valamint Peking „lekörözését a világ színpadán betöltött szerepében”.

A Biden-adminisztráció ugyanakkor együtt kíván működni Kínával a globális felmelegedés megfékezésében és a globális egészségügyi problémák megoldása érdekében. Az amerikai tisztségviselők nem fogalmaztak meg konkrét eredményekkel kapcsolatos várakozásokat a találkozó előtt, mondván Biden szándéka az, hogy elmélyítse a kommunikációt Kínával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés