
A két vezető jól ismeri egymást, ugyanis többször is találkoztak személyesen, amikor mindketten alelnökök voltak (Archív felvétel)
Fotó: Képernyőmentés
A cél annak a biztosítása, hogy Kína és az Egyesült Államok versenye ne forduljon át konfliktusba – jelentette ki amerikai idő szerint hétfőn este Joe Biden amerikai elnök a Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott virtuális csúcstalálkozón.
2021. november 16., 07:452021. november 16., 07:45
„Felelősséggel tartozunk a világ és a népeink iránt” – fogalmazott Biden, aki a személyes találkozót előnyben részesítette volna, de a kínai vezető a koronavírus-járvány kezdete óta nem hagyta el országát. Az amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy legközelebb személyesen találkozhat kínai hivatali partnerével, és hogy „nyílt beszélgetést” folytatnak majd az emberi jogokról és a biztonsági kérdésekről is. Biden hangsúlyozta, hogy minden országnak „ugyanazon szabályok szerint kell játszania”. Jelezte, hogy a találkozón felvet olyan kérdéseket is, amelyekkel kapcsolatban az Egyesült Államok tisztviselői „aggályaikat fejezték ki”.
A Biden-adminisztráció többször bírálta Pekinget az északnyugat-kínai ujgur kisebbség erőszakos elnyomása, a hongkongi demokratikus tiltakozások elfojtása, valamint a Tajvan elleni katonai agresszió miatt. A kínai kormány tagjai pedig azt kifogásolták, hogy Washington beleavatkozik az ázsiai ország belső ügyeibe.
A videókapcsolaton keresztül tartott magas szintű találkozón, a Fehér Ház Roosevelt-termében az amerikai elnökhöz csatlakozott többek között Antony Blinken külügyminiszter, Janet Yellen pénzügyminiszter és Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó is.

Óva intette újabb hidegháború kialakulásától Hszi Csin-ping kínai elnök az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagállamait csütörtökön.
„Rettenetesen sok időt töltöttünk azzal, hogy beszélgessünk egymással, és remélem, ma este is tudunk őszintén beszélgetni” – mondta Biden, aki arra utalt, hogy a két vezető jól ismeri egymást, ugyanis többször is találkoztak személyesen, amikor mindketten alelnökök voltak.
– fogalmazott az amerikai elnök.
Hszi azt mondta Bidennek, hogy mindkét félnek javítania kell a kommunikációján.
– mondta a kínai elnök, aki „öreg barátjának” nevezte Bident.
A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Hszi Csin-ping a békés együttélést és a mindkét fél számára előnyös együttműködést jelölte ki az amerikai-kínai kapcsolatok céljaként. Hangsúlyozta: a két országnak tiszteletben kell tartania egymást, és belügyeik megfelelő kezelése mellett teljesíteniük kell nemzetközi kötelezettségeiket is.

Joe Biden amerikai elnök szerint Kína nagy hibát követett el azzal, hogy nem vett részt csúcsszinten az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26). Peking szerint nem biztosítottak videókapcsolatot.
Szakértők szerint a mostani találkozó fényt deríthet Biden Kínával kapcsolatos elképzeléseire.
A Biden-adminisztráció ugyanakkor együtt kíván működni Kínával a globális felmelegedés megfékezésében és a globális egészségügyi problémák megoldása érdekében. Az amerikai tisztségviselők nem fogalmaztak meg konkrét eredményekkel kapcsolatos várakozásokat a találkozó előtt, mondván Biden szándéka az, hogy elmélyítse a kommunikációt Kínával.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!