Hirdetés

A hétvégén helyezik örök nyugalomra Ferenc pápát

Ferenc pápa

Búcsú. Ferenc pápa temetési szertartása a Szent Péter-bazilika előtti téren zajlik majd

Fotó: Vatican Media

Szombaton helyezik végső nyugalomra a hétfőn reggel elhunyt Ferenc pápát – erről döntöttek a Vatikánban kedden tanácskozásra összehívott bíborosok.

Krónika

2025. április 22., 12:042025. április 22., 12:04

Ferenc pápa temetésére a szabadban, a Szent Péter-bazilika előtt kerül sor.

A szertartást a bíborosi kollégium dékánja, Giovanni Battista Re fogja vezetni.

Hirdetés

A temetés végén Re mondja el a végső dicséretet – egy záró imát, amelyben a pápát hivatalosan is Istenre bízzák –, majd

a holttestet a római Santa Maria Maggiore bazilikába viszik, mivel végakaratában azt kérte, hogy ott helyezzék végső nyugalomra.

korábban írtuk

Összehívták a bíborosokat Ferenc pápa temetési szertartásának megszervezésére
Összehívták a bíborosokat Ferenc pápa temetési szertartásának megszervezésére

Kedd délelőttre hívták össze a bíborosokat, hogy megtervezzék Ferenc pápa temetését, amelyen a tervek szerint a világ számos vezetője részt vesz majd

A Santa Maria Maggiore különösen fontos szerepet játszott a pápa életében: utazásai előtt és után mindig itt imádkozott a Szűz Mária-ikon előtt, amelyet a rómaiak a város védelmezőjének tartanak. Nem ő lenne az első egyházfő, akit itt helyeznek örök nyugalomra –

többek között V. Sixtus és XIII. Kelemen is ebben a bazilikában nyugszik.

Mint megírtuk, legutóbb megjelent, Remény című könyvében is részletesen ír arról, hogyan képzeli saját búcsúztatását.

„Túl terjengősnek találtam a temetési szertartást, ezért beszéltem a szertartásmesterrel, hogy könnyítsek rajta: semmi felravatalozás, semmi koporsózási szertartás. Méltósággal történjen a dolog, de csak úgy, mint bármely másik keresztény esetében” – fogalmazott a Szentatya.

korábban írtuk

Kiderült, mi okozta Ferenc pápa halálát
Kiderült, mi okozta Ferenc pápa halálát

Ferenc pápa hétfő reggel agyvérzést kapott, majd az ezt követő szívelégtelenségben hunyt el – közölte a Vatikán sajtóirodája hétfő este kiadott közleményében.

A könyvben azt is leírja, hogy

temetkezési helyéül a bazilika egy olyan részét választotta, ahol jelenleg a gyertyatartókat tárolják – a Béke Királynője szobrának közelében.

„Abba a terembe költözöm, ahol most a kandelábereket tartják, a Béke Királynője közelében, akitől mindig segítséget kértem, és aki oly sokszor karolt fel pápaságom alatt.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 24., péntek

Pro Bono Publico: a magyar kormány folytatja az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények támogatását

Folytatódik a magyar kormány támogatása – számolt be a három fő erdélyi magyar felsőoktatási intézményt tömörítő Pro Bono Publico konzorcium csütörtöki budapesti tárgyalásainak eredményéről a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem.

Pro Bono Publico: a magyar kormány folytatja az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények támogatását
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Tagadja Pásztor Sándor, hogy romániai eredetű szennyezés lenne a Fekete-Körösön

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről. Horgászati és halászati tilalmat rendeltek el a folyó teljes magyarországi szakaszán.

Tagadja Pásztor Sándor, hogy romániai eredetű szennyezés lenne a Fekete-Körösön
2026. július 24., péntek

Sem Irán, sem Trump nem áll készen a tűzszünetre, és ezt egyre jobban érezzük majd a zsebünkön

Miközben az amerikai hadsereg péntekre virradóra sorozatban már a 13. napon hajtott végre támadásokat iráni célpontok ellen, Irán csütörtökön elutasította azt az amerikai tűzszüneti megállapodást, amelyet az iraki miniszterelnök terjesztett Teherán elé.

Sem Irán, sem Trump nem áll készen a tűzszünetre, és ezt egyre jobban érezzük majd a zsebünkön
2026. július 24., péntek

A győzelem kulcsa? Ukrajna saját gyártású Patriot rakétákkal harcolhat az oroszok ellen

Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön bejelentette, hogy Ukrajna és az amerikai védelmi beszállító, a Raytheon a vállalat vezetőivel folytatott megbeszélés után megállapodott a Patriot elfogórakéták közös gyártásáról.

A győzelem kulcsa? Ukrajna saját gyártású Patriot rakétákkal harcolhat az oroszok ellen
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Az amerikai külügyminiszter elmondta, meg kívánja-e akadályozni a Trump-kormány a Tate fivérek kiadatását

Az amerikai kormány nem tervezi, hogy beavatkozzon annak érdekében, hogy megakadályozza Andrew és Tristan Tate kiadatását az Egyesült Királyságba, ahol a két férfit nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és a testi sértéssel vádolják.

Az amerikai külügyminiszter elmondta, meg kívánja-e akadályozni a Trump-kormány a Tate fivérek kiadatását
2026. július 23., csütörtök

Tovább nőtt az olajár és tovább eszkalálódhat a háború, miután már a Vörös-tengeren is támadások értek tartályhajókat

Az Iránhoz közel álló jemeni húszi fegyveresek csütörtökön bejelentették, hogy két szaúdi olajszállító hajó ellen hajtottak végre katonai támadást Szaúd-Arábia elleni tengeri blokád részeként.

Tovább nőtt az olajár és tovább eszkalálódhat a háború, miután már a Vörös-tengeren is támadások értek tartályhajókat
2026. július 23., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére

Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.

Zelenszkij: Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra

Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.

Tizenkét éve nincs személyzet az ország líbiai nagykövetségén, mégis több százezer dollárt fizettek ki a bérleti díjra
2026. július 22., szerda

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett

Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.

Migránsok illegális szállítását tető alá hozó embercsempészeket fogtak el, Románia is érintett
2026. július 22., szerda

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Hirdetés
Hirdetés