
Fotó: Vatican News
A nagyság keresésétől és a feltűnési vágytól uralt világban a „láthatatlan kicsik” iránti szeretetet nevezte a gyermek Jézus születése üzenetének Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott vigílián péntek este, amelyen – az előző évivel ellentétben – hívők is részt vettek.
2021. december 25., 09:032021. december 25., 09:03
A Vatikán azt közölte, hogy ezerötszáz hívő foglalt helyet a Szent Péter-bazilikában: a résztvevők számára nem volt kötelező a védettségi igazolás, de maszkot viseltek, és egymástól biztonsági távolságra ültek. A szertartáson résztvevő papok is maszkban voltak. Tavaly kizárólag egyházi személyek voltak jelen a misén a járvány miatt lezárt Vatikánban. Akkor üres volt a Szent Péter tér, ahol most rómaiak és turisták kivetítőkön követték a pápa beszédét.
A mise menetét is módosították 2020-ban, de idén visszatértek a hagyományhoz, így Ferenc pápa a bazilika bejáratától a főoltárig vonult, ahol felfedte a gyermek Jézus szobrát eltakaró leplet. A földrészeket képviselő gyerekek – akik tavaly nem voltak jelen – adományokat tettek a szoborhoz. Ferenc pápa homíliájában kiemelte, hogy Jézus születésének leírásakor az evangélium a római birodalmat kormányzó császár nagyságáról beszél, amelyet a „nagyságtól mentes Betlehemben született gyermekkel hasonlít össze, akit csak a pásztorok vesznek körbe”.
– mondta az egyházfő. Megjegyezte, a karácsonyi fényeken és díszeken túltekintve a lényeget kell látni: „az Úr megmutatkozott, de az emberek nem fogják fel. Kicsinek mutatkozik a világ szeme előtt, miközben mi a nagyságot keressük (...) Isten leereszkedik hozzánk, és mi fel akarunk lépni a talapzatra. A Magasságos az alázatot mutatja, mi feltűnni akarunk. Isten a pásztorokat keresi, a láthatatlanokat, mi látszani akarunk. Jézus szolgálatra születik, mi éveket töltünk a siker után futással. Isten nem keresi az erőt és hatalmat, gyengédséget kér, és a lélekben kicsiket szólítja” – fogalmazott a pápa.
Ferenc pápa úgy vélte, ugyanezt kell keresni az élet „kis dolgaiban”, a hétköznapok egyszerű gesztusaiban, a családban éppúgy, mint a munkavégzésben.
„Jézust a mai kor kicsijeiben öleljük át, szeressük őt az utolsókban, szolgáljuk őt a szegényekben, hiszen ők hasonlítanak a leginkább a szegénynek született Jézushoz” – mondta a pápa. A pásztorokat hozta fel példaként, akik a legegyszerűbbek voltak, mégis a legközelebb kerültek az Úrhoz. „Jézus azokhoz közel jön világra, akik a világ peremén élnek, elfelejtve. Oda érkezik meg, ahol az emberi méltóságot próbára teszik. A kirekesztetteket emeli fel, és mindenekelőtt előttük mutatkozik meg, nem a tudós és fontos, hanem a szegény, dolgozó emberek előtt” – tette hozzá. Ferenc pápa külön megemlékezett a rabszolgasorsra kényszerített dolgozókról, valamint azokról, akik munkavégzés közben veszítik életüket.
A szertartás végén Ferenc pápa a gyerekek kíséretében a bazilikában felállított betlehemben a jászolba helyezte a gyermek Jézus szobrát. December 25-én délben Ferenc pápa a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, melynek hagyományos témája a béke. Az egyházfő ilyenkor felsorolja a konfliktusok dúlta földrajzi térségeket, de szokás szerint érinti a legaktuálisabb nemzetközi problémákat, köztük a pandémiahelyzetet, a migrációt és az éghajlatváltozást. Az olasz nyelvű beszéd után latinul Urbi et Orbi ünnepi áldását adja Róma városára és a világra.
A pápa 2020 húsvétja óta nem jelent meg a lodzsán, a bazilika belsejében mondta el beszédét. Szombaton azonban ismét nyitva lesz a Szent Péter tér, ahova több ezer hívőt várnak.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!