2010. április 14., 14:472010. április 14., 14:47
A bukaresti kormány szerdai ülésén nemzeti gyásznappá nyilvánította április 18-át, az oroszországi Szmolenszk térségében szombaton történt légi katasztrófa áldozatainak – köztük Lech Kaczynski lengyel államfő és felesége, Maria Kaczynska – emlékére.
Közben Lengyelországban az ellenzék kérésére későbbre halasztották szerdán a Lech Kaczynski elnök halála miatt szükségessé vált rendkívüli elnökválasztás kiírását. Donald Tusk miniszterelnök egyik munkatársa, Grzegorz Schetyna azt mondta, a végső döntést egy hét múlva, április 21-én hozzák majd meg, így az államfőválasztás legvalószínűbb időpontja június 20. lehet.
Az államfői teendőket ideiglenesen ellátó Bronislaw Komorowski házelnök a korábbi közlések szerint szerdán jelentette volna be a választás időpontját, ellenzéki képviselők azonban azt kérték, hogy csak Lech Kaczynski és a többi áldozat hét végi állami temetése után döntsenek az utód megválasztásának időpontjáról. Lengyelországban a politikai menetrend szerint idén ősszel lett volna esedékes megválasztani az új államfőt, aki ötéves mandátuma alatt a hadsereg főparancsnoki tisztét is betölti. Az ellenzék fő erejét adó, nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt államfőjelöltje a várakozások szerint ismét Lech Kaczynski lett volna. Az ellenzéki Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) elnökjelöltje szintén a szombaton szerencsétlenül járt gép fedélzetén volt.
Lengyelek ezrei álltak sorba szerdára virradó éjjel a varsói elnöki palotánál, hogy leróják tiszteletüket Lech Kaczynski államfő és felesége ravatalánál. A várakozási idő a hét órát is meghaladta. A sor hossza reggel legalább három kilométer volt. Az emberek fémkordonok között, rendőri biztosítás mellett lépkednek előre. A szomszédos utcákban mentő- és tűzoltóautók állnak készenlétben. A torlódás miatt a városi hatóságok eltakaríttatták a korábban az elnöki palota elé vitt több ezer emlékmécsest. A Kaczynski-házaspár ravatalához más városokból is ezrek zarándokolnak el. Kedden este például Katowicéből érkezett egy ezzel a céllal indított különvonat.
Az elnök és felesége koporsóját az elnöki palota oszlopcsarnokában ravatalozták fel, s egyelőre nem tudni, meddig járulhatnak még az emberek a ravatalhoz a krakkói Wawel székesegyházban vasárnap tartandó temetés előtt.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma Moszkvában azt közölte, hogy a korábban ismertnél eggyel többen, azaz 97-en vesztették életüket a Lech Kaczynski elnököt szállító külön repülőgép szerencsétlenségében. „A Tu-154 M típusú gép fedélzetén 89 utas és 8 főnyi személyzet tartózkodott” – közölte a minisztérium szóvivője a RIA Novosztyi hírügynökség szerint.
A hatóságok korábban úgy tudták, hogy 96-an voltak az oroszországi Szmolenszkben szombaton lezuhant gép fedélzetén.
Az orosz egészségügyi minisztérium szerdai közlése szerint eddig 64 holttestet sikerült azonosítani szerencsétlenség halálos áldozatai közül, s az azonosítás végett Moszkvába érkezett hozzátartozók közül hetvennégyen már vissza is térhettek Varsóba.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.