Hirdetés

Halottak, sebesültek az ítéletidő miatt Madeirán

Legkevesebb 38-an meghaltak, és 101-en megsérültek a Portugáliához tartozó, atlanti-óceáni Madeira szigetén a heves esőzések okozta földcsuszamlások, árvizek következtében – közölték a helyi hatóságok vasárnap.

MTI

2010. február 21., 14:222010. február 21., 14:22

Mint Francisco Ramos, a regionális kormány szociális ügyekkel foglalkozó titkára a sajtóval közölte, a szombati ítéletidőről kiadott legújabb veszteségmérleg sem végleges. Az előző adatok 32 ember haláláról és 68 sérültről szóltak, sokan eltűntek.

Mintegy 250-en maradtak fedél nélkül a Lisszabontól 1000 kilométerre délnyugatra, az afrikai partoktól pedig 700 kilométerre keletre fekvő szigeten. Az ítéletidő súlyosan érintette az összesen 250 ezer lakosú Madeira fővárosát, Funchalt, ahol mintegy 100 ezren élnek.

Vasárnap folytatódott az áldozatok utáni kutatás. Délelőtt a tervek szerint idomított kutyákkal mentési szakemberek, búvárok, orvosok érkeznek a sziget fővárosába Lisszabonból egy C-130-as repülőgéppel. Jelezte érkezését José Sócrates portugál miniszterelnök és Rui Pereira belügyminiszter is, hogy felmérjék a károkat. Együttérzését fejezte ki az áldozatok miatt Aníbal Cavaco Silva portugál államfő. A kormány fontolóra vette, hogy katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítja Madeirát, és segítségért folyamodik az Európai Unióhoz.

Funchal nemzetközi repülőtere egyelőre nem üzemel, bár gyakorlatilag nem szenvedett károkat. Szombaton mintegy kéttucat légi járatot töröltek, vagy tartalék repülőterekre irányítottak. A repülőgépek leszállását akadályozták a rossz látási viszonyok és a viharos szél.

Szombaton Madeirán egész nap zuhogott az eső, amely csak estére állt el. Funchalban káosz lett úrrá. A fő útvonalak víz- és sártengerré váltak. Az áradat elöntötte az épületek földszintjét, az utcákon kidőlt fákat, köveket, gépkocsikat görgetett az ár. Legutóbb 1969-ben volt ilyen méretű árvízkatasztrófa Madeirán.

Madeirához tartozik még Porto Santo szigete, valamint a lakatlan Desertas és Selvagems szigetcsoport. Ezek természetvédelem alatt állnak, ritka madárfajták menedékhelyeként. Az összesen mintegy 800 négyzetkilométeres (melyből 741 négyzetkilométer esik a főszigetre, Madeirára) szigetvilág Portugália egyik legnépszerűbb turistacélpontja. A múlt század 70-es éveiben még Európa legszegényebb területei közé tartozott, de az EU pénzügyi támogatásának köszönhetően azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül.

Madeirát 1419-ben, Tengerész Henrik parancsára hódították meg Portugália számára. Attól kezdve sokáig a tengeri hatalommá váló Portugália valamennyi nagy tengeri vállalkozásának támaszpontjául szolgált.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés