2009. március 30., 12:322009. március 30., 12:32
A gazdasági miniszter vasárnap este elment az SZDSZ ügyvivői testületének és frakciójának együttes ülésére. Bajnai Gordon csaknem két és fél óra után hagyta ott az SZDSZ egyeztetését. Azt mondta, hogy a szabad demokraták dolga a jelölés, de jelezte nekik, hogy reméli, még az este folyamán megtudja a végeredményt.
Sajtóinformációk szerint az SZDSZ vasárnap délelőtt még arról tárgyalt, hogy támogassák-e Bajnai Gordon kormányfői jelölését, vagy az előre hozott választások mellett álljanak ki.
Hétfő kora hajnalban Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke bejelentette: az SZDSZ ügyvivői testülete azzal a kéréssel fordul a párt országos tanácsához, hogy támogassák Bajnai Gordon programját és személyét, hogy a gazdasági miniszter miniszterelnök lehessen. Közölte, olyan feltételt szabtak Bajnai Gordonnak, hogy a kormány jelentős része cserélődjön ki. Hozzátette, nevekről nem beszéltek, és arról sem, hogy ki maradhatna a kabinetben.
Bajnai Gordon kormányfő-jelölt egyébként a következő hetekben egyeztetést kezdeményez a válságkezeléséhez hozzátenni tudó és akaró szakmai és politikai szervezetekkel, köztük az Országgyűlés valamennyi pártjával. „Nekem nem számít ki bal és ki jobboldali” - hangsúlyozta első, miniszterelnök-jelöltként tett sajtónyilatkozatában, hétfőn a Parlamentben.
„Partnere és együttműködő társa kívánok lenni mindenkinek”, akinek van programja és szándéka a válság megoldására, a magyar gazdaság és ezen keresztül az ország megerősítésére – mondta.
E program végrehajtása fájni fog, sokaktól követel majd áldozatot, lemondást, érinteni fog minden magyar családot, minden magyar embert, de meglesz az eredménye – mondta programjáról Bajnai Gordon.
Bajnai Gordon Gyurcsány Ferenccel együtt érkezett a sajtótájékoztatóra, aki közölte, azt indítványozzák, hogy a leendő kormányfő Bajnai Gordon legyen. Mint mondta, Bajnai Gordonnak van programja a válságkezelés feladataira és lesz többségi támogatása a Parlamentben. A miniszterelnök Magyarország következő kormányfőjeként mutatta be a jelenlegi gazdasági minisztert, majd kiment a teremből.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.