Hirdetés

Tüntettek a postai alkalmazottak

A Román Posta Rt. mintegy száz alkalmazottja tüntetett csütörtökön az intézmény bukaresti székháza előtt, a megmozdulás résztvevői a vezetőség lemondását követelték. A szakszervezeti tagok hozzá nem értéssel, rosszindulattal, illetve érdektelenséggel vádolták a posta illetékeseit, akik miatt a közeljövőben az ország több postahivatalát bezárhatják.

Kőrössy Andrea

2013. február 07., 15:162013. február 07., 15:16

Dumitru Costin, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) vezetője azt nyilatkozta: „A posta élére nemrég a magánszférából hozott menedzsment került, ennek ellenére az elmúlt hat hónapban nem történt lényeges előrelépés. Elfogadhatatlan az a megoldás, hogy csökkenteni kell a költségvetést, illetve lefaragni az alkalmazottak bérét” – panaszolta a szakszervezeti vezető. A csütörtöki tüntetés résztvevői attól tartanak, hogy hamarosan elveszítik munkahelyüket, a Román Posta új ügyvezetése ugyanis elmondásuk szerint „nem valódi megoldásokat keres, hanem megelégszik az alkalmazottak jogainak korlátozásával.” Hangsúlyozták: azért kezdtek tüntetéssorozatba, mert a posta átszervezése már több mint három éve zajlik, pozitív eredmény azonban eddig még nem született. „Amíg a vezetőség nem tesz konkrét lépéseket, folytatjuk a tiltakozó akciókat. Legvégső esetben felfüggesztjük a munkát” – fejtette ki Dumitru Costin.

A szakszervezeti tagok elsősorban a távközlési minisztérium figyelmét szeretnék felhívni kifogásaikra, ugyanakkor a lakosságot is figyelmeztetnék, hogy a 160 éve alapított intézmény a menedzsment munkája nyomán hamarosan megszűnhet, és több ezer alkalmazott válhat munkanélkülivé.

Amint arról beszámoltunk, a vezetőség tervei szerint az alkalmazottak bérét a közeljövőben 10 százalékkal csökkentik, emellett igazgatói és különböző egyéb vezetői tisztségeket betöltő mintegy ezer személyt bocsátanak el. Ugyanakkor bezárnák a városi postahivatalok felét, a vidéki kirendeltségeket pedig teljesen megszüntetnék. A szakszervezeti tagok szerint az elképzelés csak a Román Posta Rt. számára konkurens cégeknek kedvezhet, semmiképpen nem megoldás a távközlési minisztérium többségi tulajdonában lévő vállalat számára. A szaktárca egyébként eladná a posta többségi részvényeit, szeptemberben már ki is választották a privatizáció lebonyolításával megbízott tanácsadói céget. A stratégiai befektetőt a legjobb ajánlat alapján választják majd ki. 2011-ben 182 millió lej adózás utáni vesztesége volt az állami vállalatnak, ez 50 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
Hirdetés
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
Hirdetés
Hirdetés