
Őrizetbe vették annak – a gyanú szerint – a francia államot megkárosító kártérítési ügynek a főszereplőjét, Bernard Tapie üzletembert, amelyben Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója is érintett, s amelyben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyészség.
2013. június 24., 22:172013. június 24., 22:17
Amint arról lapunkban beszámoltunk, bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanújával május óta három személy ellen emelt vádat az ügyészség. Mindhármukat előzetesen őrizetbe vették, több napon át kihallgatták, majd a vádemelést követően szabadon távozhattak. Tapie-t négy napig tarthatják fogva a nyomozók.
A vitatott kártérítési ügy húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor is Bernard Tapie eladta az Adidas sportszergyártó céget egy francia állami vállalatnak. Az adásvétel a cég értéke miatt éveken át tartó pereskedésbe fordult a két fél között. Christine Lagarde akkori gazdasági és pénzügyminiszter 2007-ben választott bírósághoz fordult, hogy megegyezéssel lezárják a 15 éve tartó pereskedést. A választott bírósági döntés alapján az állam 2008-ban a kamatokkal együtt összesen 403 millió euró kártérítést fizetett Tapie-nak. A nyomozók azt gyanítják, hogy a francia kormány azért vitte választott bíróság elé a jogvitát, hogy a marseille-i üzletember gyorsabban hozzájusson az államtól követelt kártérítéshez. Felmerült a gyanú, hogy Nicolas Sarkozy ezzel hálálta meg, hogy – a korábban a baloldalhoz közel álló – Tapie őt támogatta a 2007-es francia elnökválasztási kampányban.
Az ügyészség már vád alá helyezte a döntést kimondó bírót, akiről kiderült: eltitkolta, hogy régi barátság fűzi Tapie-hoz, valamint Stéphane Richard-t, a világ egyik legnagyobb távközlési vállalatának, az Orange-nak az elnökét, aki korábban Lagarde kabinetfőnöke volt a gazdasági minisztériumban, és az adósságrendezésre létrehozott konzorcium volt vezetőjét, Jean-François Rocchit.
Az ügyben a közeljövőben Nicolas Sarkozy volt államfő közvetlen munkatársait is kihallgatják, miután Richard azt állítja: az elnöki hivataltól kapta a gazdasági minisztérium az utasítást arra, hogy választott bíróságon zárja le az ügyet. Májusi meghallgatását követően Christine Lagarde-ot a bíróság az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti „jogi képviselővel rendelkező tanú\" státusába helyezte, amivel az IMF-vezér egyelőre elkerülte a vádemelést.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!