Újra kell aszfaltozni másfél év után az Arad és Temesvár közötti mintegy 30 kilométeres autópályaszakaszt, miután az útburkolat több helyen megrepedezett. Mint ismeretes, az autópályát 2011 decemberében adták át a forgalomnak azt követően, hogy 135,43 millió eurót költöttek a megépítésére. Az aszfalt azonban nem bírta sokáig a terhelést, több helyen elkezdett repedezni, ezért a gépkocsivezetők türelmét hetek óta sebességkorlátozások teszik próbára.
2013. május 28., 16:402013. május 28., 16:40
Teodor Tudur, a nyugat-romániai autópálya-rendőrség részlegvezetője a tegnap elmondta, hogy soha nem lehetett a maximális 130 kilométer/órás sebességgel közlekedni az útszakaszon, mivel az építtető 2011-ben nem fejezte be a munkálatokat. Az autópálya kiegészítő elemeinek a felszerelése, valamint az út menti területrendezés ugyanis még hátravolt, így a munkálatok befejezéséig eleve 100 kilométer/órában korlátozták a felső sebességhatárt.
Eredetileg a végső átadást az idén nyárra tervezték, csakhogy az építési hibák és földcsuszamlások miatt az út több helyen megrepedezett, így az építő most arra kényszerül, hogy teljes egészében újraaszfaltozza az utat. Az autópálya-rendőrség értesítése szerint öt kilométerenként fogják újraönteni a burkolatot, egy sávot mindig lezárnak, így a gépkocsik bizonyos pontokon csak 60 kilométer/órás sebességgel haladhatnak, akárcsak az országúton.
Az Arad–Temesvár közötti szakasz része a IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópályának, amelynek építése több szakaszon folyamatban van.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!