
Tavaly 19 százalékkal nőttek a Dacia eladásai, a márkából először adtak el több mint félmilliót – közölte hétfőn a gyártó.
2015. január 19., 19:372015. január 19., 19:37
A francia Renault tulajdonában lévő autómárka történelminek tekinti a tavalyi évet, amikor 511 465 autót értékesítettek, és ezzel először lépték át az évi félmilliós határt – fejtette ki Jan Ptacek kereskedelmi igazgató. A Dacia 2013-ban 429 540 autót értékesített.
A gyártó legtöbbet a Sandero modellből adott el, 169 ezret, második helyen a Duster áll 160 318-cal. Ezt a két modellt főleg Nyugat-Európában vásárolták meg, Romániában és Kelet-Európában a Logan modell a népszerű, ebből összesen 98 849-et adtak el.
A Dacia a járművek mintegy háromnegyedét értékesítette Európában, s ezzel európai piaci részesedése 0,4 százalékponttal 2,5 százalékra nőtt. A legtöbb autót, 106 ezret Franciaországban értékesítették, ahol 4,88 százalékos részesedéssel ötödikek. Második helyen Németország áll több mint 50 ezer eladott járművel, harmadik Spanyolország (46 ezer), majd Olaszország (mintegy 40 ezer) és Nagy Britannia (24 ezer) következik.
A Dacia ugyanakkor Romániában is növelte eladásait, 19 százalékkal 24 890-re. A kereskedelmi igazgató szerint a 2015-ös év nagyon jó lehet a Daciának, mert az európai autópiac ismét növekszik. A Dacia egyébként összesen 43 országban van jelen, legutóbb Izraelben kezdték el az értékesítést.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!