
Lassan minden a helyére kerül. A papírmunka ugyan lassan halad, de már kezdik bejelenteni a brassói reptérről induló járatokat
Fotó: Facebook/Aeroportul Internațional Brașov
Előhaladott szakaszba jutottak a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérre érkező és az onnan induló menetrend szerinti járatokkal kapcsolatos tárgyalások.
2022. november 13., 11:532022. november 13., 11:53
Az épülő légikikötő vezetősége több társasággal egyeztetett, a WizzAir fapados légitársaság a leginkább érdekelt a menetrend szerinti járatok üzemeltetésében. Februárban Alexandru Anghel a repülőtér igazgatója azt mondta, a magyar légitársaság 15 célállomásra indítana járatokat, ezek között München, Tel Aviv, Róma, Milánó és London is szerepelt. Azt azonban nem tartja valószínűnek, hogy a jövő év júniusára tervezett nyitáskor minden járatot beüzemelnek.
A BizBrașov portálnak minap úgy nyilatkozott, arra számít, hogy a Tel Aviv-i járat indul elsőnek, hiszen Brassóban és Izraelben is nagy a kereslet, de még várat magára a végleges döntés.
A múlt héten a HiSky moldvai légitársasággal tárgyaltak, amely szintén indítana járatokat Brassóból. Egy másik moldvai vállalat, a Fly One is érdekelt a majdani reptérről induló járatok üzemeltetésében, a cég romániai bejegyzése már folyamatban van. A Tarom állami légi társasággal szintén előrehaladott állapotban jutottak a tárgyalások. A több társaságot működtető osztrák Lufhtansával is egyeztetnek, ez esetben az körvonalazódik a legbiztosabban, hogy az Austrian Airlines indít bécsi járatot. A héten várhatóan a RyanAir képviselőivel is tárgyalóasztalhoz ülnek.
Egy bukaresti székhelyű utazásszervező, a Fibula Air Travel elsőként jelentette be ügyfeleinek, hogy nyártól charterjáratokat indít Antalyába a brassói nemzetközi repülőtérről, az első járat június 17-én indul.
A bejelentésre azt követően került sor, hogy Adrian Veștea, a Brassó Megyei Tanács elnöke úgy nyilatkozott, az első járata június 15-én elindulhat. Alexandru Anghel szerint jelenleg több utazásszervezővel, például a Paralela 45-tel folynak a tárgyalások, ez utóbbinak a tulajdonosa, Alin Burcea többször is járt a brassói repülőtéren, hogy megnézze, hol tartanak a munkálatok. Az Air Bukaresttel és a DerTourral szintén egyeztetnek.
Rámutatott, a munka két síkon zajlik: a fizikai építkezéssel jól haladnak, azonban a papírmunka nehézkes. Eddig a jelzőrendszer ellenőrzésére végeztek repüléseket, az első tesztrepülésre decemberben kerül sor, majd januárban továbbiak következnek a többi procedúra ellenőrzésére. A személyzet képzése három hónapig tart, ám egyelőre nem vettek fel új munkatársakat, mert még mindig tárgyalnak arról, hogy bizonyos szolgáltatásokat kiszervezzenek. „Nagyon magas költséget generálna, ha alkalmaznánk, és néhány hónapig a semmiért fizetnénk” – mondta az igazgató.
A reptér vezetősége különben arra számít, hogy a létesítmény működésének első évében 200 ezer fős utasforgalmuk lesz.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!