
Az Euroins, az Astra, illetve a City Insurance biztosítótársaság ellen nyújtották be a legtöbb panaszt az ügyfelek január és június között – számolt be a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF).
2014. október 15., 17:102014. október 15., 17:10
Mint kiderült: az ASF mintegy hatezer ügyet bírált el, ezek többsége, a dossziék közel 94 százaléka az ügyfelektől, míg a többi az autószerelő műhelyektől érkező reklamációt tartalmazta. A hatóság az esetek nagy részében a panaszosoknak adott igazat: a szakértők több mint négyezer ügyben döntöttek az ügyfélnek kedvező módon, ez az összes dosszié 73 százaléka.
Azokban az esetekben, amikor az ASF a biztosítóknak adott igazat, egyebek mellett azzal indokolták a szakemberek a döntést, hogy a kliens a szerződésben nem szereplő, illetve a hatályos törvényeket áthágó követeléseket fogalmazott meg, de az is előfordult, hogy a szakértői vizsgálat eredménye nem egyezett meg a panaszos által felvázolt baleset következményeivel.
A biztosítók klienseinek többsége amiatt fordult a pénzügyi hatósághoz, mert a társaság nem fizette ki a kártérítést, vagy csak annak egy részét rótta le. Az ügyfelek nagy része (70 százalék) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) kapcsán felmerült kifogások nyomán fordult az ASF-hez, de a teljes felelősségű biztosítás, a Casco kapcsán is sok reklamáció érkezett (22 százalék).
A hatóság adatai szerint egyébként az Euroins ellen közel kétezer ügyfél nyújtott be panaszt, az Astra tevékenységét több mint 1600-án kifogásolták, míg a City Insurance kapcsán 525 reklamáció érkezett.
A sorban az Uniqua (506), az Omniasig (459), az Asirom (332), a Carpatica (286) és az Allianz-Ţiriac (198) biztosító következik. Az ASF által elbírált hatezer panasz egyébként az összes érvényes biztosítás 0,04 százalékát teszi ki.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!