
Másfél év alatt, három lépcsőben vezetik be az elektronikus pénztárgépeket Romániában, ahol becslések szerint tíz százalékkal csökkenthető az adócsalás mértéke az intézkedés révén. A Ponta-kormány szerint az átállás mintegy hatvan eurós többletköltséget ró a vállalkozásokra online kasszánként, az érintettek viszont ennek többszörösétől tartanak.
2014. december 28., 15:152014. december 28., 15:15
Többszöri halasztás után, sürgősségi rendelet formájában fogadta el a héten a kormány az online pénztárgépek kötelezővé tételéről szóló határozatot, amely a hivatalos közlönyben való közzététele után azonnal hatályba lép.
A szociáldemokrata Victor Ponta vezette kabinet által már egy évvel ezelőtt tervezett intézkedés értelmében a cégeknek összességében másfél év áll rendelkezésükre áttérni az elektronikus naplóra, a gépek pedig közvetlen összeköttetésben lesznek az adóhatóság központi szerverével.
Corneliu Calotă kormányszóvivő közölte, a különböző vállalkozások esetében szakaszosan, de legkésőbb 2016 augusztusáig történik meg az online kasszára történő áttérés. A legnagyobb adófizetők – például hipermarketek – esetében a rendelet életbe lépésétől számított 180, közepes vállalkozásoknál 210 napon belül kötelező bevezetni az elektronikus pénztárgépet, míg a kisvállalkozások esetében 390 nap a türelmi idő.
A jogszabály hatálya alá eső nagy adózók közé a bukaresti pénzügyminisztérium kimutatása szerint 1311, míg a közepes vállalkozások kategóriájába mintegy 16 ezer cég tartozik. Jövő év júliusától az országban már nem engedélyezik a papírszalagos pénztárgépek működését, októbertől pedig ezek forgalmazása is tilos lesz.
A hatóságok indoklása szerint az e-kasszák bevezetése már csak azért sem tűr halasztást, mivel az ország az Európai Unió ama kevés tagállamai közé tartozik, ahol még papíralapú eszközök vannak használatban. Bukarest ugyanakkor a kereskedelmi folyamatok átláthatóságát, az állami bevételek növelését, az adófizetők közötti tisztességes versenyhelyzet megteremtését, nem utolsó sorban pedig az adócsalás „drasztikus\" csökkentését reméli az intézkedéstől.
A PricewaterhouseCoopers pénzügyi és adótanácsadó cég által korábban végzett elemzés szerint az elektronikus pénztárgépek bevezetése, valamint a készpénzfizetések korlátozása mintegy tíz százalékkal visszaszorítaná a szürkegazdaságot a következő hét évben, ami mintegy 14 milliárd eurós többletbevételt jelentene a központi költségvetésnek.
A pénzügyi tárca becslése szerint az új eszközök vásárlása pénztárgépenként 40-60 eurós többletterhet ró a vállalkozásokra, ezzel egy időben berendezésenként mintegy 150 eurót takarítanak meg évente, miután már nem kell papírszalagot vásárolniuk.
Ez a költség az érintettek szerint azonban csupán az elektronikus bejegyzési napló esetében reális. Ion Radu, az egyik legnagyobb, pénztárgépeket importáló és forgalmazó romániai cég igazgatója a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, a legolcsóbb online kassza mintegy 100 euróba kerül, ezek ára azonban ennek a háromszorosára is rúghat, ha a folyamatos adatátvitelhez a cégeknek GPRS-modullal rendelkező gépeket kell beszerezniük.
Egyébként a kormány ugyancsak az adócsalás elleni küzdelem jegyében online adólottót is tervez, az erről szóló rendelet elfogadását januárra halasztották. A pénzügyminisztérium tervezete szerint az adóhatóság havonta rendezne sorsolást a pénztárblokkot megőrző vásárlók között a nyugtákon szereplő adatok alapján. A sorsolásokon 160 díjat osztanának ki, egyenként 1200 lej értékben.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!