
Még mindig elenyésző a külföldi turisták aránya
Fotó: Haáz Vince
2024-ben a romániai kereskedelmi szálláshelyek összesen 2,178 millió külföldi turistát fogadtak, akik összesen 6,588 milliárd lejt – fejenként 3024,1 lejt – költöttek el – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.
2025. március 19., 12:022025. március 19., 12:02
A külföldi turisták 49,2 százaléka tavaly üzleti célból érkezett Romániába, és ők költötték el az országban a külföldi turisták összkiadásainak 55,7 százalékát.
A 2024-ben érkező külföldiek 40,4 százaléka saját maga szervezte meg romániai tartózkodását, 36,1 százaléka utazási irodán keresztül, 16 százaléka más módon szervezte meg utazását. A maradék 7,5 százalék a saját szervezést kombinálta az utazási irodák szolgáltatásaival – írja az Agerpres hírügynökség.
0,6 százaléka folyami hajóval, 0,3 százaléka vonattal és 0,7 százaléka más közlekedési eszközzel (bérelt autó, motorkerékpár stb.) érkezett Romániába.

Európa-szerte nőtt tavaly a külföldi turisták száma az előző évhez képest, mindössze Romániának nem sikerült tartania a lépést. Az ágazati munkáltatók a promóció hiányát róják fel a hatóságoknak.
Amint arról akkor beszámoltunk, az Országos Statisztikai Intézet február elején jelentette be, hogy tavaly 14,263 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), ám a bejelentkezett turisták 83,3 százaléka belföldön utazó volt, és alig 16,7 százalékra rúgott a külföldiek aránya. A vendégéjszakák száma 2024-ben éves összevetésben 3,5 százalékkal 30,191 millióra nőtt. Ezek 83,7 százalékát hazai turisták, 16,3 százalékátturi külföldiek töltötték el.

Tavaly 14,263 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 4,5 százalékkal többet, minta 2023-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A statisztikák szerint a múlt évben a külföldi turisták átlagosan 2,1 éjszakát töltöttek el a szálláshelyeken.
A határátkelőknél 13,352 millió külföldi érkezését regisztrálták a múlt évben. Külföldre 16,059 millió romániai utazott, 74,3 százalékuk közúti, 24,9 százalékuk légi közlekedési eszközt használva.

Amerikai turistákat csalogatnának Romániába, főként erdélyi célpontokkal dicsekedve.
Újabb ipari nagyberuházást jelentettek be Debrecenben: román–kínai együttműködésben vonatgyár épül a városban – adta hírül a Világgazdaság.
Idén októberben a szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 5,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint szeptemberben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) egy online felület elindítására készül, amely a lefoglalt áruk átlátható értékesítését szolgálja – jelentette be az intézmény vezetője, Adrian Nicușor Nica.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 októberében 11 786 személynek folyósítottak különnyugdíjat, 27-tel többnek, mint előző hónapban.
A mesterséges intelligencia segítségével „bármilyen szemét” eladható a közösségi médiában – jelentette ki Adrian Asoltanie pénzügyi tanácsadó, aki a befektetési csalások veszélyére hívja fel a figyelmet.
A karácsonyi ajándékokra szánt családi költségvetés csökkent Romániában az áremelkedések miatt.
Idén január elejétől október végéig 46 917 vállalkozás szűnt meg Romániában, 32,4 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) által közzétett adatokból.
Az év első tíz hónapjában 11 969 személy vett részt a munkaerő-elhelyező ügynökség (ANOFM) felnőttképzési programjaiban.
Az idei év első tíz hónapjában több mint 31 600 építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, 4,1 százalékkal többet, mint 2024 azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az uniós országokból érkező valamennyi sertéshússzállítmány ellenőrzését kéri Florin Barbu mezőgazdasági miniszter az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóságtól (ANSVSA) az afrikai sertéspestis veszélye miatt.
szóljon hozzá!