2013. február 01., 08:562013. február 01., 08:56
Amint arról lapunkban beszámoltunk, az új kormány korábban jelezte, hogy az Első otthon programot terveik szerint az Új otthon váltaná fel, azaz csakis új építésű lakások vásárlásához nyújtana a kormány állami garanciát. A tulajdonosok tehát azért siettek meghirdetni lakásaikat, mert attól tartanak, hogy az új szabályozás hatálybalépését követően nem tudják majd értékesíteni azokat.
A pánikszerű kínálat egyelőre nem érintette a hirdetési árakat. Bukarestben jelenleg átlagosan 37 500 euróért kínálják a használt garzonlakásokat, 53 250 euróért a kétszobás, 80 660 euróért a háromszobás használt panellakásokat a tavaly bekövetkezett 7-9 százalékos árcsökkenés nyomán.
A legfrissebb statisztikák értelmében egyébként az Első otthon hitelkonstrukcióval 30 éves törlesztésre megvásárolt lakás törlesztőrészlete átlagosan 208 euró volt decemberben, míg a házbérek átlaga elérte a 257 eurót. A Romániában működő bankok az utóbbi három és fél évben 3,2 milliárd eurónyi szerződést kötöttek több mint 80 ezer ügyféllel a programon keresztül.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.