Fellendítené a gazdaságot, és az államkassza bevételét is növelné, ha az általános forgalmi adót (áfa/TVA) a jelenlegi 24 százalékról ismét 19 százalékra csökkentené a kormány – véli a Külföldi Befektetők Tanácsa (FIC).
2013. május 16., 14:282013. május 16., 14:28
A szervezet 2013-ra vonatkozó elemzésében rámutatott: az Európai Unión belül Romániában állapították meg az egyik legmagasabb adókulcsot, amelynek mérséklése lenne az egyetlen hatékony megoldás az adócsalás visszaszorítására. A külföldi beruházók szerint az is hasznos intézkedés lenne, ha nem kellene befizetni az áfát az EU-n kívülről importált javak után az előtt, hogy a termék eljutna a végső fogyasztóhoz.
A FIC javaslata szerint ugyanakkor a kormánynak sürgős intézkedéseket kellene hoznia a mezőgazdaság és az egészségügy terén. A befektetők úgy vélik, Románia mezőgazdasági szempontból a harmadik nagyhatalom lehetne Európában Franciaország és Németország után, ha hatékonyan kihasználná a rendelkezésére álló erőforrásokat. „Sürgős intézkedések nélkül azonban az agrárszektor néhány éven belül súlyos teherré válik a gazdaság számára. Az ország mezőgazdasági potenciálja hatalmas, az infrastruktúra viszont aggasztóan fejletlen” – figyelmeztet a szervezet.
Románia egyébként az EU-ban ötödik helyen áll a megművelhető földterület szempontjából, azonban az unióban termelt javaknak alig 3 százalékát teszi ki. A hatékony termelést gátolja többek között a termőföldek túlzott felparcellázása, a hiányos technológia és infrastruktúra, valamint az agrárszektor fejlesztésére fordítható EU-s alapok alacsony lehívási rátája.
A befektetők tanácsa ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a romániai egészségügy nem fordít elég figyelmet a megelőzésre és a betegségek időben történő felismerésére, a páciensek többsége pedig nem engedheti meg magának a legújabb kezelést, illetve gyógyszereket. Az elemzés szerint Románia az unióban utolsó helyen áll a születésnél várható élettartam szempontjából, ugyanakkor itt fordítják a legkevesebb pénzt az egészségügyre a hazai össztermékhez (GDP) képest. A folyamatosan növekvő orvos-emigráció miatt ráadásul egyre gyengébb a kórházi szolgáltatások minősége.
Összességében a Külföldi Befektetők Tanácsa szerint Romániában a hatóságok határozottabb fellépésére lenne szükség, vagyis a kormánynak hosszú távú stratégiát kell kidolgoznia minden gazdasági szektorban.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!