2013. február 07., 14:282013. február 07., 14:28
Az EB a decemberben benyújtott visszafizetési igénylések alapján körülbelül 148 millió eurót utal majd át Romániának. A közleményből az is kiderült, hogy az EB küldöttsége az év folyamán még kétszer vizsgálja felül a POSDRU-programot.
A kormány a támogatási projekt mindegyik kedvezményezettjét értesíti a kifizetések újrakezdéséről, illetve menetéről. Amint arról beszámoltunk, az Európai Bizottság tavaly év elején ideiglenesen felfüggesztette a POSDRU-kifizetéseket, ugyanis korábban súlyos rendellenességeket tapasztaltak a program lebonyolításában.
Victor Ponta miniszterelnök akkor úgy nyilatkozott, az EB által tapasztalt rendellenességek közé tartozik, hogy a program adatbázisához összesen 350 személy fért hozzá illetéktelenül, részmunkaidős állásban alkalmazott személyek pedig 3500 és 10 ezer euró közötti havi megbízási díjat is felvettek.
2012 folyamán az Európai Unió szakértői többször is vizsgálatot tartottak, a programot azonban csak most indítják újra. Októberben a program több száz kedvezményezettje tüntetett Bukarestben, Marosvásárhelyen, Temesváron és Jászvásáron a finanszírozás ideiglenes befagyasztása miatt. A tiltakozók elpanaszolták: a befagyasztás több száz szervezetet, illetve közel 100 ezer alkalmazottat érintett.
A civil szervezetek illetékesei úgy vélték, a romániai hatóságok legnagyobb hibája, hogy nem tették eléggé átláthatóvá a kifizetések lebonyolítását, a program koordinálásával ugyanakkor hozzá nem értő személyeket bíztak meg, az illetékeseket pedig senki nem vonta felelősségre a mulasztásokért. A POSDRU elsődleges kedvezményezettjei egyébként a civil szervezetek mellett az oktatási intézmények.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.