
2013. április 16., 20:262013. április 16., 20:26
Az ítéletben a Volksbankot arra kötelezik, hogy fizesse vissza a szerződések megkötése óta jogtalanul kapott kezelési költséget, az öszszeghez pedig a kamat is hozzáadódik. Egyben kötelezik a pénzintézetet arra is, hogy a jövőben csakis az eredeti szerződésben rögzített kamatot számítsa fel.
A bank elleni perekre még tavaly decemberben derült fény. A pénzintézet ellen csalás és az ügyfelek bizalmával való visszaélés miatt indult eljárás a 2010/50-es kormányrendelet alkalmazása kapcsán. A kormányrendelet értelmében a bankok kilencvennapos határidőn belül kötelesek voltak újratárgyalni és módosítani a hitelszerződéseket. A rendelkezés vonatkozott a már megkötött szerződésekre is. A kormányrendelet előírta, hogy a felvett kölcsönök határidő előtti visszafizetése esetén maximum 1 százalékos lehet az előtörlesztési kamat értéke, a változó kamatú kölcsönök esetében a bankok nem számíthatnak fel semmilyen előtörlesztési kamatot. Az új rendelkezés értelmében a hitelszerződés lebonyolítása során, függetlenül ennek időtartamától, kizárólag a szerződés megkötésekor megállapított díjakat, jutalékokat számolhatja fel a pénzintézet, ugyanakkor nem számolhat fel semmilyen pluszköltséget az ügyfélnek a részletek törlesztése, kifizetése alkalmával, akár készpénzzel, akár banki átutalás formájában törleszt az ügyfél. A hitelszerződés megkötésétől számítva 14 napon belül az ügyfél minden magyarázat mellőzésével felmondhatja a szerződést, és nem kötelezhető semmilyen díj kifizetésére.
A bank kiküldte az ügyfeleknek a szerződésmódosításról szóló értesítést, azonban annak ellenére, hogy ügyfelei közül egyesek nem fogadták el, mégis felszámította a törvénytelen díjakat, többek között a kockázati kamatot is, és menet közben módosította a kezelési kamatösszegeket.
Sok romániai lakos kénytelen pénzügyi okokból átalakítani étkezési szokásait – derül ki egy, a The Access Alliance kezdeményezésére készült felmérésből.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés – jelentette ki pénteken Feliciu Paraschiv.
A közel-keleti konfliktus miatt fokozódó energiapiaci bizonytalanságra reagálva a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) tízpontos intézkedéscsomagot javasol az olajfogyasztás csökkentésére.
Minden eddiginél nagyobb mértékű drágulást eredményezett a romániai üzemanyagpiacon az iráni háború. Péntek reggelre a standard benzin literenkénti ára elérte a 9 lejt.
Drágulnak az építőanyagok is a közel-keleti háború miatt, egyes esetekben 15%-kal emelkednek a romániai árak.
Ismét új gócpont jelent meg a romániai sertéspestis-térképen: szerdán Temes megyében regisztrálták a legfrissebb fertőzést. A jelenség azonban messze nem elszigetelt eset, hanem egy évek óta visszatérő, makacs probléma része.
A költségvetési hiányt korrigálni kell, ellenkező esetben Románia elveszítheti, amit az elmúlt hónapokban elért, beleértve a hitelességét, a külső piacokhoz való hozzáférését és a befektetésre ajánlott országminősítést – jelentette ki Mugur Isărescu.
Stabil és ellátási szempontból jól működik a romániai üzemanyagpiac, a biztonsági készletek feltöltöttsége meghaladja a 102 százalékot – tájékoztatott csütörtökön az energiaügyi minisztérium.
Februárban 1,6 ponttal 48,4-re nőtt a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte csütörtökön a CFA Románia Egyesület.
A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).