
Fotó: Boda L. Gergely
Az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. (korábbi nevén E-Star) a marosvásárhelyi adóhatóság megkeresésére indult végrehajtási eljárásban jogorvoslattal él mind a román, mind a magyar adóhatóság irányába – közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2015. február 03., 19:452015. február 03., 19:45
Az Enefi január 25-én jelentette be, hogy a magyar adóhatóság – a romániai adóhatóság (ANAF) megkeresése alapján – több mint 687 millió forint és járulékai erejéig végrehajtási eljárást indított ellene.
A végrehajtási eljárás tárgyát képező követelés az akkori közlemény szerint megegyezik a marosvásárhelyi adóhatóság korábbi, csődeljárás keretében nem érvényesített, ezáltal elveszített követelésével. A marosvásárhelyi adóhatóság ugyanezt a követelését korábban Romániában indított felszámolási eljárás keretében próbálta behajtani, ám az Enefi másodfokon is pert nyert vele szemben a romániai bíróságon. A távhőszolgáltató hétfőn közölte: szerinte a végrehajtásnak nem állnak fenn a jogszabályi feltételei a korábban sikeresen lezárult csődeljárásra tekintettel.
„A csődeljárástól függetlenül is nemzetközi jogba ütközőnek tartja a marosvásárhelyi adóhatóság romániai központon keresztül megküldött jogsegélykérelmét, hiszen annak előfeltétele, hogy követelését Romániában korábban megkísérelte már végrehajtani, de nem járt eredménynyel” – hangsúlyozta a társaság.
Az Enefi a tájékoztató szerint korábbi beruházásai következtében a követelés összegét meghaladó mértékű vagyonnal rendelkezik Romániában, azonban a követelés azokból történő kielégítésére a marosvásárhelyi adóhatóság nem tett kísérletet.
„Tekintettel arra, hogy a vonatkozó szabályozás alapján a megkereső hatóság köteles nyilatkozni a megkeresett hatóság felé a jogszabályi feltételek fennállásáról, és a magyar adóhatóság a végrehajtás megkeresése iránti kérelmet nem utasította azonnal vissza, a társaság álláspontja szerint vizsgálandó, hogy a román adóhatóság kérelmében hamis nyilatkozattal félrevezette-e a magyar adóhatóságot nemcsak a követelése érvényesíthetőségével, de annak romániai végrehajtásával kapcsolatosan is” – írta az Enefi.
Az energetikai szolgáltatótársaság részvényei egyébként a BÉT standard kategóriájában forognak, utolsó árfolyamuk hétfőn 112 forint volt, az elmúlt egy évben 88 és 181 forint közötti árfolyamon kereskedtek velük.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!