Marosvásárhely mellett lesz majd a csomópont, amelyben az észak-erdélyi és a Torda–Jászvásár autópálya találkozik – jelentette be Ciprian Dobre, a Maros megyei közgyűlés elnöke, aki szerint akár öt éven belül megépülhet az észak-erdélyi sztráda azon szakasza, amely Tordát és Maros megye székhelyét köti majd össze.
2013. május 07., 21:192013. május 07., 21:19
Dobre közölte: a sztrádaszakasz előzetes megvalósíthatósági tanulmánya már elkészült, ennek értelmében Szovátánál hagyja majd el a megyét. A politikus közölte, Relu Fenechiu közlekedési miniszter a magán- és a közszféra együttműködése révén, úgynevezett PPP-rendszerben kívánja megépíttetni az autópálya-szakaszt.
Dobre szerint amennyiben folytatódik az észak-erdélyi sztráda építése Aranyosgyéres és Marosvásárhely között, és ha sikerül a PPP-rendszert tető alá hozni, a Maros megyei szakaszra mintegy 300 millió eurót költenek majd. Hozzátette, a Nyárádtő térségében megépítendő csomópont várhatóan befektetőket is vonz majd a régióba. Mint kifejtette, a Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő autópálya 2030-ra épülhet meg, ugyanakkor az észak-erdélyi autópálya Torda és Marosvásárhely közötti szakasza már öt éven belül készen lehet.
Mint ismeretes, az északi még távol áll attól, hogy készen legyen. A Nagyváradot Brassóval összekötni hivatott, 415 kilométeres észak-erdélyi autópályából 2004 óta csupán a Kolozsvárt elkerülő, Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométer épült meg, és Bihar megyében hozzákezdtek a berettyószéplaki víztározón átívelő völgyhíd megépítéséhez. A projekt azonban pénzhiány miatt leállt, a Ponta-kormány pedig úgy döntött, felbontja a kivitelezési szerződést az amerikai Bechtel céggel. A tervek szerint az észak-erdélyi sztrádát – amely eddig nem kaphatott uniós finanszírozást, mivel Bukarest versenytárgyalás nélkül ítélte oda az amerikai cégnek a kivitelezés jogát – szakaszonként építik majd meg, mindegyik szakaszra külön pályázatot kiírva, ami immár az európai uniós források igénybevételét is lehetővé teszi.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!