
Fotó: Rostás Szabolcs
A törökök az útlevélkötelezettség eltörlése után a román turisták számának 50 százalékos növekedésére számítanak Antalyában.
2024. május 24., 17:222024. május 24., 17:22
2024. május 24., 17:352024. május 24., 17:35
Románia antalyai tiszteletbeli konzulja, Semih Beken elmondta, hogy tavaly 354 ezer turista érkezett Romániából a Földközi-tenger egyik öblének partján fekvő, több mint 2 és fél milliós városba, és úgy becsülte, hogy a turisták száma 50 százalékkal fog növekedni, mivel nem lesz szükség útlevélre – adta hírül a Rador Rádió Románia.
„Tavaly a Romániából érkező turisták száma 21%-kal nőtt 2022-hez képest. Több mint 354 000 romániai turista érkezett Antalyába 2023-ban. Az idei év első négy hónapjában a Romániából érkező turisták száma 34%-kal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, és elérte a 13 260-at. Úgy vélem, hogy a turisták száma a vízummentességről szóló döntés után legalább 50%-kal fog növekedni” – mondta a tiszteletbeli konzul.
Fotó: freepik.com
Beken kijelentette, hogy
A kozul arról is beszélt, hogy üdvözli a vízummentességről szóló határozatot, amelynek értelmében a román állampolgárok 180 naponként legfeljebb 90 napra léphetnek be Törökországba személyi igazolványukkal. Úgy nyilatkozott, ez a döntés éppen a nyár kezdete előtt nagyon fontos. „Antalya lesz az a város, amely a legtöbbet profitál majd a vízummentességből, a repülőterünk modernizálásával és bővítésével, jobb és változatosabb szolgáltatásokat kínálva.
Fotó: Rostás Szabolcs
Hakan Saatçioğlu, a szállodákat működtetők szakmai szövetségének elnöke szerint is nagyon fontos a vízummentesség a turizmus számára. „A vízummentességről szóló közelmúltbeli döntés megnövelte az utolsó pillanatban történő foglalások számát, ami hozzájárult az idegenforgalmi ágazat fejlődéséhez. Ez jó lehetőség a román állampolgárok és a turizmus számára” – fejtette ki az elnök.

Recep Tayyip Erdogan török elnök aláírt kedden egy rendeletet, amely szerint a turisztikai célból Törökországba utazó román állampolgárok személyi igazolvánnyal is beléphetnek az országba.
A versenyhivatal szerdán közölte, hogy megnyerte azt a két pert, amelyet a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló ROBOR bankközi kamatláb meghatározása ügyében vizsgált bankok közül kettő indított az intézmény ellen.
Románia az elmúlt három és fél évtizedben nem egyetlen energiaválságot élt át, hanem válságok sorozatát, egymást követő, egymásra épülő válságokat – fogalmazta meg Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke friss elemzésében.
Meghosszabbította a képviselőház szerdán az egyes alapélelmiszerek kereskedelmi haszonkulcsának mértékét korlátozó jogszabály hatályát.
A jelenlegi becslések szerint 6,32 milliárd lej kárt okozhatott az ügyfeleknek, hogy a romániai bankok a Versenytanács szerint trükköztek a ROBOR referencia-kamatláb meghatározásakor.
A Tarom egyenesen a csőd felé száguld – figyelmeztetett Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes szerdán.
Az új személygépkocsik megvásárlásának támogatását célzó roncsautóprogramok történetében először a kibocsátási követelmények és a motortípus mellett az autó gyártási helye alapján is korlátozni készül a román kormány a választható járművek körét.
Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.
Románia fokozott járványvédelmi intézkedéseket vezetett be, miután Magyarországon első alkalommal mutatták ki az afrikai sertéspestist házi sertésekben. Romániában jelenleg 13 fertőzési gócpontot tartanak nyilván.
Sokan nyugtázták örömmel és várakozással a Versenytanács döntését, amellyel rekordbírságot szabott ki a ROBOR referencia-kamatláb körüli trükközések miatt tíz romániai bankra.
Lezárult a 2026. évi APIA-támogatások igénylésére benyújtott kifizetési kérelmek kampánya, és a hatóságok közzétették az első hivatalos adatokat.
szóljon hozzá!