2013. február 07., 08:092013. február 07., 08:09
Mint tegnap is beszámoltunk róla, a kombinát alkalmazottai ugyanakkor attól is tartanak, hogy amennyiben tömeges elbocsátásokra kerül sor, nem kapják meg a korábban beígért végkielégítésüket. A tiltakozók tegnap azt is követelték, hogy utazzon Râmnicu Vâlceára Victor Ponta miniszterelnök, valamint a gazdasági tárcavezető, hogy hallgassák meg követeléseiket. „Várjuk a vállalat feltőkésítését, pénzt akarunk, azt akarjuk, hogy a kormány anyagilag támogasson bennünket, a kormánytól 20 millió eurót várunk, a banktól 25 millió eurót” – nyilatkozta az eseményre odasereglett újságíróknak az egyik tiltakozó. Az elégedetlen alkalmazottak ugyanakkor a kombinát vezetőségének lemondását követelték, de füttykoncertben törtek ki a Victor Ponta nevének említése esetén is.
A délutáni órákban a bejelentések szerint az Oltchim, valamint a kombinát egységeként működő, Piteşti melletti Bradu vegyipari üzem alkalmazottait tömörítő szakszervezetek vezetői találkoztak Gheorghe Piperával, a vállalat jogi ügyintézőjével, lapzártánkig azonban nem nyilatkozott senki a megbeszélések kimeneteléről. Egy nappal korábban egyébként a Râmnicu Vâlcea-i vállalat 500 alkalmazottja mellett a Bradu vegyipari üzem 300 dolgozója is tiltakozó akciót szervezett. Ők is elmaradt béreiket követelték, emellett abbeli aggodalmuknak adtak hangot, hogy az Oltchim fizetésképtelenné válása miatt elveszíthetik állásukat.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.