
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Több megyében is leállították a nyugdíj-újraszámítási végzések kézbesítését, mert azok tévesek lehetnek: a legtöbb eset Fehér megyében történt, de más megyékben is több tucat vagy több száz határozat kézbesítését állították le a megyei nyugdíjpénztárak – ismerte el Valentin Ștefan, a Román Posta vezérigazgatója.
2024. augusztus 27., 10:332024. augusztus 27., 10:33
Kijelentésével arra utalt, hogy Fehér megyében több mint 5000 olyan végzés volt, amelyet a postások a nyugdíjpénztár kérésére nem vittek ki a nyugdíjasoknak. „Ez egy kivétel, nem a szabály. Ez a fajta eljárás, amikor az ügyfél kéri, hogy bizonyos küldeményeket ne kézbesítsünk, normális, és erre számítottunk” – idézte a posta igazgatóját a Digi 24 hírtelevízió.

Több mint 5000 nyugdíj-újraszámítási végzés kikézbesítését állította le a Fehér megyei nyugdíjpénztár, miután felmerült a gyanú, hogy tévedés csúszott be.
„Még mindig a 4,6 millió határozat kiosztásának határidején belül vagyunk. A hét végéig még nem mondhatjuk, hogy problémák lennének” – jelentette ki egyúttal.
Valentin Ștefan bejelentése szerint amúgy
Az igazgató ugyanakkor reagált arra is, hogy a korábbi hivatalos nyilatkozatokkal ellentétben, Fehér megyében olyan eset is történhetett, amikor már kikézbesített végzést kért vissza a postás.
„Ez egy kivételes eset, és teljes mértékben a mi hibánk. Az a két postás, aki ezt tette, egyszerűen állampolgári magatartásról tett tanúbizonyságot, támogatni akarták ezeket a címzetteket, hogy ne nekik kelljen elmenniük a nyugdíjpénztárhoz, hogy visszavigyék a végzést. Ez hiba volt a részünkről, beszéltünk a kollégákkal országszerte, hogy ezt ne tegyék. Ha szükséges, vagy hagyjuk, hogy a nyugdíjas menjen el a nyugdíjpénztárhoz, vagy kikézbesítünk egy új végzést. Ez a mi hibánk, ez egy elszigetelt eset, és nem szabad általánosítani” – magyarázta Valentin Ștefan.

Marcel Ciolacu kormányfő felkérte Marcel Boloș pénzügyminisztert, készítsen egy szimulációt, hogy pontosan lássák, hányan lesznek kénytelenek adót fizetni a nyugdíjak újraszámítás után amiatt, hogy havi juttatásuk meghaladja a 2000 lejt.
Mint ismeretes, több mint 5000 nyugdíj-újraszámítási végzés kikézbesítését állította le a Fehér megyei nyugdíjpénztár, miután felmerült a gyanú, hogy tévedés csúszott be. Az intézmény igazgatója, Cornelia Miclea hétfőn közölte, hogy megkezdték ezekkel a végzésekkel kapcsolatos akták ellenőrzését, anélkül, hogy meg tudta volna határozni az esetleges hibák okait, vagy azt, hogy a felülvizsgálat mikor fejeződik be.

A jelenlegi 2000 lejről 3000 lejre emeli a kormány a nyugdíjak adómentességi küszöbét – jelentette be hétfőn este Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter.
Románia jelentős mennyiségben termel búzát, kukoricát és napraforgót, és Európa egyik meghatározó gabonaszállítója. Ennek ellenére a román állampolgárok bevásárlókosara egyre inkább külföldről érkező élelmiszerekkel telik meg.
Hónapok óta várt döntéshez érkezett a romániai mezőgazdaság két legfontosabb idei vidékfejlesztési pályázata: a fiatal gazdák gazdaságainak megerősítését szolgáló DR-12, valamint a kisgazdaságok fejlesztését célzó DR-14 támogatási vonal.
Románia GDP-arányos költségvetési hiánya 2 százalékra mérséklődött az idei első hat hónapban a tavalyi első félévben jegyzett 3,64 százalékhoz képest – közölte pénteken a pénzügyminisztérium.
Egy kínai, nehéz építőipari gépeket gyártó vállalat az európai piacra való belépést tervezi, és ennek érdekében megkezdte az előkészületeket egy gyártóüzem megnyitására a Brassó megyei Vidombákon – adta hírül a BZB.ro.
Romániában jelenleg nem áll fenn üzemanyag-ellátási válság kockázata – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A piacvezető Petrom pénteken újfent jelentősen emelte meg a töltőállomásain gyakorolt üzemanyagárakat, így a benzin ára meghaladta a 9 lejt, a gázolajé pedig egyre közelebb a 10 lejes lélektani határhoz.
Megtorpanni látszik az online kereskedelem Romániában: bár a boltok bevétele nőtt, a rendelések száma gyakorlatilag nem változott az év első felében.
A Versenytanács által tíz bankra a bankközi hitelkamatláb (ROBOR) állítólagos manipulálása miatt kiszabott, 3,7 milliárd lej összegű, azaz a bevételek 5–7 százalékát kitevő bírság gazdasági és pénzügyi szempontból kritikus helyzethez vezet.
A Nokian Tyres nagyváradi gyára a várakozásokat felülmúló teljesítményt nyújt, és a finn gumiabroncs-gyártó vezetése szerint a vállalat közép-európai növekedésének egyik fő hajtóerejévé vált.
Ugyan júniusban hét ponttal 37,5 pontra emelkedett a román gazdaság iránti bizalom indexe, de továbbra is recessziós helyzetre utaló szinten maradt – nyilatkozta csütörtökön a CFA Románia Egyesület elnöke, Adrian Codirlașu.
szóljon hozzá!