Hirdetés

Nem szavazza meg az RMDSZ a költségvetést

Romániát ma stabil országként ítélik meg, és ezt a státusát idén meg kell erősítenie – hangsúlyozta Victor Ponta miniszterelnök kedden a parlament két házának együttes ülésén, amikor megkezdődött a 2013-as állami és társadalombiztosítási költségvetés plenáris vitája.

Hírösszefoglaló

2013. február 06., 06:542013. február 06., 06:54

A kormányfő beszédében kiemelte, hogy kormánya a választási ígéreteket teljesítő, ugyanakkor csökkenő államháztartási hiánnyal számoló költségvetés-tervezetet terjesztett a parlament elé, amelyet előzetesen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is egyeztetett.

Ponta: van pénz az emelésekre

Ponta ugyanakkor rámutatott, a büdzsében van fedezet a 2010-es lefaragások előtti szintre kiegészített közalkalmazotti bérek, a négy százalékkal növelt nyugdíjak és a korábbi IMF-hitel törlesztőrészleteinek kifizetésére, miközben a költségvetési hiány idén sem haladja meg az uniós előírásokban szereplő, GDP-arányos három százalékot.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem nyúltak a 16 százalékos egységes adókulcshoz, habár szociáldemokrataként ő maga a differenciált adózás híve. „Van azonban egy határozott ígéretünk az adókulcs megtartásáról, amit a liberális partnereinknek tettünk, amely megalapozta a Szociálliberális Unió (USL) megalakulását, és a továbbiakban is ehhez tartjuk magunkat” – fejtette ki Victor Ponta. Hozzátette, a büdzsé tervezetében több pénzt irányoztak elő gazdaságfejlesztésre, de nem közvetlen beruházásokra, amiből szerinte sok esetben csak a politikai klientúra gazdagodott, hanem olyan projektekre, amelyek európai uniós támogatások felhasználására alapoznak.

Amint arról beszámoltunk, az  állami költségvetést idén 46 milliárd eurós bevétellel és 49 milliárdos kiadással tervezték meg, 4,5 lejes euróárfolyamon. Az idén a kormány 2,15 százalékos deficittel számol.

Partner vagy sem az RMDSZ?

Victor Ponta ugyanakkor a parlament két háza előtti felszólalásában fontosnak tartotta megköszönni az ellenzéki alakulatok közül az RMDSZ-nek, illetve a Dan Diaconescu Néppártnak (PPDD), hogy „partnerek voltak és lesznek a kormányoldallal folytatott párbeszédekben”. Úgy tűnik viszont, hogy ez a partnerség nem jelent egyben támogatást is, hiszen nem sokkal később Erdei Dolóczki István RMDSZ-es képviselő felszólalásában leszögezte, a szövetség alsó- és felsőházi frakciója nem fogja megszavazni sem a 2013-as állami, sem a társadalombiztosítási költségvetést. Mint hangsúlyozta, ennek oka, hogy az RMDSZ által benyújtott valamennyi módosító javaslatot elutasította a kormányzó többség. A szövetség politikusa ugyanakkor rámutatott, egyáltalán nem igaz, hogy a kormány által beterjesztett költségvetés-tervezet egy növekedéspárti dokumentum lenne. „2013-ban még egyméternyi autópálya sem épül a Ploieşti–Brassó–Bors-szakaszon. A helyi, községi, valamint megyei utak karbantartása ellehetetlenül, miután az erre a célra kiutalt összegek a tavalyi szinten vannak. Működőképes közúti infrastruktúra nélkül erős az abbeli félelmük, hogy az előrejelzett kis gazdasági növekedés is sérülni fog” – mutatott rá Erdei. Elmondása szerint ugyanakkor nem ismertek még az adótörvénykönyv módosításának várható hatásai, kérdéses, hogy a kis- és közepes vállalkozások képesek lesznek-e hozzájárulni a gazdaság bővüléséhez. 

Ellenzik az egyházak állami támogatását

Több mint húsz civil szervezet fordult tegnap nyílt levélben a honatyákhoz, a miniszterelnöki hivatalhoz, valamint a nemzetközi hitelezők – Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság, valamint a Világbank – képviselőihez kérve, hogy mondjanak nemet az egyházak közpénzekből történő finanszírozására, s irányítsák át az eredetileg a felekezeteknek szánt pénzeket az oktatás, a kutatás és az egészségügy támogatására. A 23 szervezet képviselője által aláírt dokumentum szerint az állam megközelítőleg 540 millió eurót utal ki az egyházak támogatására, ami eléri az ország bruttó hazai termékének (GDP) a 0,4 százalékát, miközben a gyógyszerbeszerzések terén felhalmozott állami adósság a GDP 0,3 százalékára rúg.

Marad a parlament csökkentett büdzséje

Marad a parlament csökkentett költségvetése, attól függetlenül, hogy Traian Băsescu államfő visszaküldte a törvényhozás elé a honatyák jogállását rögzítő törvény módosításait – jelentette ki tegnap Victor Ponta. A kormányfő politikai játszmának minősítette az államelnök lépését. Hozzátette: számára miniszterelnökként most az a legfontosabb, hogy ne módosuljon a képviselőház és a szenátus csökkentett költségvetése, szerinte az már a parlament hatásköre, hogy megvizsgálja Băsescu kérését. Mint arról beszámoltunk, Ponta hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján még arról beszélt, hogy a miniszterekkel együtt meg kell vizsgálnia, hogy a 2013-as évi állami költségvetést el lehet-e fogadni Traian Băsescu lépése után.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés