
Fotó: Lukácsi Lehel
Az előző évi 11,75 százalékról 8,71 százalékra csökkent tavaly a kötelező magán-nyugdíjbiztosításokat kezelő romániai pénztárak átlagos hozama, míg az önkéntes nyugdíjalapokat kezelő pénztárak hozama a 2013-as évi 11,33 százalékról 7,45 százalékra esett vissza.
2015. január 09., 09:592015. január 09., 09:59
A kötelező magán-nyugdíjbiztosítási rendszer tagsága tavaly elérte a 6,3 milliót, felhalmozott megtakarításaik összértéke pedig 2014 decemberében 4,26 milliárd eurót tett ki. Az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz eddig 345 ezren csatlakoztak, az általuk felhalmozott vagyon 232 millió eurót tett ki.
Mint ismeretes, Románia 2007-ben tért át a hárompilléres nyugdíjrendszerre: az állami nyugdíjpénztári tagság (első pillér) fenntartása mellett 35 év alatti munkavállalóknak be kell lépniük valamely magánnyugdíjpénztárba (második pillér), és önkéntes pénztárak is alakultak (harmadik pillér). Azóta az állam a beszedett nyugdíjjárulék évről évre növekvő hányadát (jelenleg a bruttó bér 4,5 százalékát) utalja át a munkavállaló által megnevezett magánnyugdíjpénztárnak. A hatályos törvény szerint a kötelező, „második pillérnek” folyósított járulék a bruttó bér 6 százalékáig fog emelkedni.
Az országban egyébként jelen pillanatban 4,6 millióra tehető a munkavállalók száma. A magán-nyugdíjpénztáraknak azért van több tagjuk, mert olyan munkanélkülieket, idénymunkásokat, külföldre távozott állampolgárokat is nyilvántartanak, akik korábban kerültek a rendszerbe. Becslések szerint a tagság alig fele fizeti rendszeresen a kötelező magán-nyugdíjjárulékot.
A kormány azonban továbbra is kitart a többpilléres nyugdíjrendszer mellett. Az ezzel ellentétes sajtóhíreszteléseket cáfolva Rovana Plumb munkaügyi miniszter tavaly ősszel úgy nyilatkozott: nem merült fel a második pillér, a kötelező magánnyugdíj államosítása.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!