Nem annyira édes az erdélyi méhészek élete – A jövedelmezőség folyamatos csökkenését a méztermelők szakképzése ellensúlyozhatja

Jelenleg is mintegy ötven hallgatóból álló, kétcsoportos csapat végzi a 360 órás – hozzávetőleg három hónapos – tanfolyamot, amelynek végén a résztvevők – a sikeres vizsgákat követően – a bukaresti mezőgazdasági és élelmiszeripari minisztérium által elismert oklevelet kapnak.

„A mezőgazdaságban a felnőttképzés az egyetlen módja annak, hogy aki nem mezőgazdasági profilú egyetemet végzett, a gyakorlatban is hasznosítható szaktudást jelentő oklevelet kapjon. Napjainkban egyre kevesebb a mezőgazdasági szakközépiskola, és amelyek még ma is léteznek, azok sem tudnak megfelelő szakosodást nyújtani” – magyarázza a romániai mezőgazdasági szakképzés hiányosságait a marosszéki szakember.

Alapos gyakorlati képzés

A mintegy 12 esztendeje komolyabban méhészkedő kertészmérnök több Maros megyei szakemberrel közösen szervezi a tanfolyamokat, amelyek harmadrészt elméleti és kétharmadnyi gyakorlati oktatást nyújtanak. Az elméleti képzésre az RMGE Maros marosvásárhelyi székházában kerül sor, a gyakorlati oktatást rendszerint egy-egy nagyobb telephellyel rendelkező, gyakorló méhész farmján tartják. Itt minden alkalommal bemutatnak egy-egy munkaszakaszt, hogy a méhészek a kaptárok szomszédságában láthassák a gyakorlatban, amit az elméleti órákon elsajátítottak.

A népszerű méhésztanfolyamokra jelentkező érdeklődők igen vegyes társaságot képeznek, hiszen vannak kezdők, akik a felnőttképzésen szembesülnek először a méhészet tudományával, ugyanakkor akadnak olyan tapasztalt, több száz méhcsaládot tartó méhészek is, akik a különböző országos és európai uniós pályázatokhoz nélkülözhetetlen oklevél megszerzéséért iratkoznak be. Ők azok, akik akár taníthatnának is, akkora tapasztalatuk van.

Kiss Miklós szerint a résztvevők többsége komoly alapozást kap a tanfolyamokon.

A Sapientia marosvásárhelyi karán szakmérnöki diplomát szerző agrárszakember szerint a régebbi szakkönyvek is sikerrel forgathatók, hiszen a méhek élete alig változott, legfentebb a tartási technológiák korszerűsödtek, amit a tanfolyamokon és a különböző gyakorlati bemutatókon ismerhet meg a méhész.

Nem mindenkinek kincsesbánya

Magától adódik a kérdés: ha egyre több a méhész, ez mennyire vonzóbb befektetési forma a mezőgazdaság más ágazataihoz képest. Kiss Miklós úgy véli, hogy

Az okok sokrétűek, de a tünetek egyértelműek. „Azt látom, hogy a kilencvenes években a nagy méhészek hírében álló gazdák közül mára többen nem tudnak főállásban méhészetből megélni, ezért a téli hónapokban más munkát is vállalniuk kell. Másrészt folyamatosan több méhcsalád kell ahhoz, hogy valaki ebből a foglalatosságból fenn tudja tartani saját családját” – magyarázza a szakember.

A jelenség egyértelműen összefüggésbe hozható a mezőgazdasági ágazatokban tapasztalható legnagyobb konkurenciával. Maros megyében vannak például olyan falvak is, ahol kétezernél több méhcsalád van egy-egy településen. A helyi méhlegelő ekkora terheltséget nem tud elviselni. De nem jobb a helyzet a vándorló méhészeknél sem, hiszen a felkapott helyek – tavaszi virágzáskor például az akácerdők – szintén túlzsúfoltak.

A méhészetben megjelentek a konjunktúralovagok is, akik egy-egy sikertelen próbálkozást követően – miután rájönnek, hogy a közhiedelemmel ellentétben a méhészet nem kincsesbánya – egy-két év és sok rossz tapasztalat után továbbállnak.

Kéz a kézben jár a jövedelmezőség és a szaktudás

A szakember a méhlegelők hangsúlyos megváltozását is okolja a méhészet jövedelmezőségének folyamatos csökkenéséért. Változnak a szántóföldi növénytermesztés haszonnövényei: az évtizedek óta annyira fontos méhlegelőként számon tartott napraforgótáblák fajtaválasztéka is gyökeresen megváltozott. Az önmegtermékenyülő napraforgófajtákról és -hibridekről a méhek távolról sem tudnak olyan mennyiségű és minőségű mézet termelni, mint a hagyományos fajtákról. Azt is megfigyelték a méhészek, hogy a bogarak körében ilyenkor nagyobb az elhullás is. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy nem mindegyik agrárvállalkozó értesíti idejében a környéken tartózkodó méhészeket az éppen aktuális növényvédelmi munkálatokról, egy-egy permetezés pedig végzetes lehet a méhállományok számára.

„A számos gonddal-bajjal együtt a méhészet jövedelmezősége sokban függ attól, mennyire felkészült a méhész. Egy magyarországi szakember úgy fogalmazott: a megfelelő szaktudással rendelkező méhész gyenge években is képes átlag körüli mézhozamot termelni, míg egy kezdő vagy gyengén felkészült méhész jó években sem képes a maximumot kihozni állományából” – fogalmaz Kiss Miklós, aki ezért is tartja kiemelkedően fontosnak a mezőgazdasági felnőttképzést.

„Nyomott” felvásárlási árak

A nagy piaci felhozatal immár évek óta „nyomottan” tartja a felvásárlási árakat.

A szakember szerint még soha nem volt ilyen közel egymáshoz egy kiló méz és egy liter gázolaj ára. A vegyes méz jövedelmezősége ezzel nagyot esett, amit a méhészetek a méhcsaládok folyamatos növelésével tudnak csak ellensúlyozni. A romániai piacra is beözönlő, kétes minőségű és eredetű, Európán kívüli méz nagy gondot okoz a hazai méztermelőknek, hiszen a hazai önköltségi árak nem tudják felvenni versenyt a hajón egy euró alatti összegért érkező távol-keleti vagy dél-amerikai mézzel. A szakember úgy látja, hogy aki évi két-háromezer kiló mézet termel Erdélyben, annak sem ideje, sem lehetősége nincs, hogy maga pakolja üvegkannákba és forgalmazza jó minőségű mézét, így ki van szolgáltatva a nagybani felvásárlóknak.

A gond csak az, hogy a szeszélyes időjárás miatt a vándorméhészek sem jutnak hozzá minden évben értékesíthető mennyiségű akácmézhez, így marad a többi mézelő növény.
„Az utóbbi harminc év tapasztalata alapján mára jelentősen csökkent a méztermelés jövedelmezősége. Ugyanakkor, aki ilyen körülmények között is kitart, annak a folyamatosan pallérozott szaktudásában rejlik a siker titka” –összegzett Kiss Miklós agrárszakember.