
Az Európai Bizottság öt tagország esetében javasolta az uniós tagállami kormányokat képviselő tanácsnak, hogy szüntesse meg a túlzott mértékű – GDP-arányosan három százalék fölötti – költségvetési hiány miatt ellenük folyó eljárást, így Magyarország, Lettország, Litvánia, Olaszország és Románia szabadulhat az eljárás alól.
2013. május 29., 17:592013. május 29., 17:59
2013. május 29., 18:082013. május 29., 18:08
Az EB azt is javasolta, hogy Málta ellen ismét induljon túlzottdeficit-eljárás. Uniós csatlakozása óta Máltával szemben már két alkalommal indítottak túlzotthiány-eljárást. Az elsőt 2004 júliusában, amelyet 2007 júniusában megszüntettek. A második eljárást 2009 júliusában indították, majd 2012. december 31-én helyezték hatályon kívül. A máltai hatóságok által idén áprilisban közölt adatok alapján azonban az ország államháztartási hiánya tavaly a GDP 3,3 százalékának felelt meg, meghaladta a referenciaértéket.
Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország és Szlovénia ügyében a Bizottság azt indítványozza, hogy hosszabbítsák meg a túlzott mértékű deficit elfogadható szintre történő lefaragásának a határidejét. Eszerint Madridnak 2016-ig, Párizsnak, Lisszabonnak és Ljubljanának 2015-ig, Hágának és Varsónak pedig 2014-ig kellene levinnie deficitjét a határérték alá.
Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szerint Belgium nem tett hatékony lépéseket a túlzott mértékű hiány csökkentése érdekében, és erre a Tanácsnak figyelmeztetnie kellene az országot. A túlzott hiány esetén követendő eljárás Belgium esetében 2009-ben indult, ekkor a túlzott hiány megszüntetésének határidejét 2012-ben határozták meg. A tavalyi hiány azonban a GDP 3,9 százalékának felelt meg, Belgium tehát nem hajtotta végre a túlzott hiány korrekcióját a Tanács által javasolt időpontig.
Jelenleg a huszonhét tagállam közül húsz ellen folyik túlzottdeficit-eljárás.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!