
Meg akarja menteni a Kolozs megyei önkormányzat a cegei sajtgyárat, ahol a híres noszolyi sajtot (Brânză Năsal) készítették, ha nem megy másképp, megpróbálják átvenni a gyártási licencet az üzem bezárásáról döntő holland Friesland vállalattól – jelentette ki a Krónika érdeklődésére Vákár István, a Kolozs megyei közgyűlés alelnöke. Egyelőre azonban még csak ötleteik vannak arra, hogy hogyan mentsék meg a noszolyi sajtot.
2013. május 22., 16:382013. május 22., 16:38
Mint Vákár részletezte, a Friesland tagja a Kolozs megyei mezőgazdasági termelőket és feldolgozó vállalatokat tömörítő egyesületnek, amelyben még találhatóak olyan cégek, amelyek át tudják venni híres tejtermék gyártását, így ennek a céhnek a keretén belül kívánják megoldani a kérdést. „Nekünk nagyon fontos ennek a márkának a megmentése, hiszen a megye legnevezetesebb tejtermékéről van szó, ismert és keresett termék” – hangsúlyozta Vákár István.
Mint arról beszámoltunk a noszolyi sajt előállítása júniustól leáll, mivel a Friesland el kívánja adni a cegei üzemét. Azt azonban megtiltaná az új tulajdonosnak, hogy a továbbiakban noszolyi sajtot készítsen, ami azonban kizárólag ott készülhet el.
A noszolyi sajt ugyanis a cegei mikroklímának köszönheti sajátosságait, a tehéntejből készülő, sózott, lágy, zsíros sajtot rúzsflórával érlelik. A dobozán közzétett történet szerint az első noszolyi sajt úgy keletkezett, hogy néhány paraszt sajtot lopott a gróftól, ezt pedig egy barlangban rejtették el, ahol a nemes penésztől azok még finomabbak lettek. A gróf megbüntette a törvényszegőket, ám később már ő is ott tartotta a sajtot. 1948-ban a barlangot államosították, de a sajtokat azóta is az ottani flórával érlelik.
A Wikipédia szerint viszont Schilling János építészmérnök az 1800-as évek közepén birtokot vásárolt Noszolyon. Ma már nem tudni, hogy ő vagy fia kezdte el a sajtkészítést, de az bizonyos, hogy fia, Schilling Ottó idejében, már a 19. század folyamán készült sajt a birtokon található pincékben. A sajt a párizsi világkiállításon aranyérmet is kapott. Észak-Erdély visszacsatolása után rövid ideig Budapesten, Gundelnél is kapható volt.
Februárban 1,6 ponttal 48,4-re nőtt a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte csütörtökön a CFA Románia Egyesület.
A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A kormány a következő napokban bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan az üzemanyagok drasztikus drágulásával kapcsolatos kérdésre válaszolva.
Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
szóljon hozzá!