Hirdetés

Még rágódnak a hazai élelmiszerek árréskorlátozásán

Hazai élelmiszer

Terítéken a hazai élelmiszer ára

Fotó: László Ildikó

Jövő héten újabb egyeztetésekre kerül sor a Romániában feldolgozott hazai élelmiszertermékek árrésének korlátozásáról – jelentette be csütörtökön a mezőgazdasági miniszter.

Hírösszefoglaló

2024. október 24., 21:312024. október 24., 21:31

Florin Barbu rámutatott, a médiában megjelent egy munkaváltozat a hazai élelmiszerek árréskorlátozásáról szóló rendeletről, az ebben szereplő adatok azonban nem véglegesek, a kormány elé az a változat kerül majd, amelyet előtte közzétesznek a mezőgazdasági minisztérium honlapján.

A tárcavezető leszögezte, nem akarnak elhamarkodottan dönteni, valamennyi érintett szereplővel konzultálni fognak. A feldolgozók és a kiskereskedelmi vállalatok képviselőivel már tárgyaltak, és kedden ismét egyeztetésre várják az élelmiszer-ipari vállalatok képviselőit.

Hirdetés

Barbu szerint a tervezett intézkedés nem lesz hatással sem a feldolgozók, sem a kiskereskedők üzleti tevékenységére,

hiszen nem az élelmiszerárakat akarják korlátozni, hanem az árrést, amely az eladási ár és az összes költség (közvetlen és közvetett költségek) közötti különbséget jelenti.

A miniszter ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni arról, hogy mikortól lenne érvényes az intézkedés, azt mondta, csak azután lesz konkrét dátum, miután konszenzus születik az ügyben.

Florin Barbu október 15-én jelentette be, hogy egy készülő sürgősségi kormányrendelet szerint korlátozni fogják minden Romániában feldolgozott élelmiszertermék árrését. Az intézkedés több tízezer hazai terméket érintene – írja az Agerpres.

A Romalimenta Élelmiszeripari Munkáltatói Szövetség indokolatlannak és „rendkívül károsnak” nevezte a kezdeményezést, szerintük jelenleg nem indokolt az árakba történő állami beavatkozás.

Hasonlóan vélekedtek a kiskereskedelmi üzletláncok szövetségének (AMRCR) képviselői is, akik szerint az ilyen intézkedések negatívan érintik a teljes élelmiszerláncot, és hosszú távon komoly piaci egyensúlyhiányt idéznek elő.

A romániai ökogazdálkodók szövetsége ellenben egyetért a kormány kezdeményezésével. Szerintük ezzel csökkennek az eladási árak, de sem a termelők, sem a feldolgozók nem sínylik meg, mert az alacsonyabb árak az eladások növekedését és nagyobb forgalmat eredményeznek.

{K1}

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona

Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.

Velünk van a baj, nem pedig a gépekkel: Románia digitalizációs paradoxona
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben

Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.

Mennyibe kerül száz kilométer? Tizenhatszor olcsóbb lehet az autózás az árrobbanás közben
2026. október 13., kedd

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása

Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.

Aszfaltozzák az ország leghosszabb völgyhídját, egyre közelebb az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszainak átadása
2026. október 13., kedd

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait

Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.

Növekedés helyett visszaesés: egyre borúsabban látja az IMF Románia gazdasági kilátásait
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai

A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.

Egymást erősítik a nyugati országrész legnagyobb logisztikai központjai
2026. október 13., kedd

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára

Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Megint felfelé kúszik az infláció: elszálltak a lakbérek, kilőtt az üzemanyagok ára
2026. október 12., hétfő

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?

Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.

Hosszú út vezet a gyárkaputól az árcéduláig – de mitől drágul meg közben a termék?
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás

Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.

Romániában szálltak el legjobban a lakásárak, Magyarországon is két számjegyű volt a drágulás
2026. október 10., szombat

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?

Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.

Napelemre kész épületek: mire számítsunk az ország kötelezettségszegése közben?
2026. október 10., szombat

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.

Támadások kereszttüzében a kompromisszumos EU-költségvetés: Románia és Magyarország számára is fontos a tét
Hirdetés
Hirdetés