Cristian Simát szerdán váltotta le a részvényesek közgyűlése a Sibex élén betöltött tisztségeiből, arra hivatkozva, hogy nem jelent meg a munkahelyén, amikor az Országos Tőkepiaci Felügyelet október 1-jén megkezdte rutinellenőrzését a nagyszebeni tőzsdén. Sajtóértesülések szerint Cristian Sima az általa 1997-ben alapított WBS Holding brókercég ügyfeleinek pénzével együtt tűnt el, és a kárt több tízmillió euróra becsülik.
Luciana Balteş rendőrségi szóvivő közölte: sem a család, sem a tőzsde nem jelentette be Sima eltűnését, a rendőrség a sajtóban megjelent cikkek alapján, hivatalból indított vizsgálatot.
Az ügyet elsőként megszellőztető wall-street.ro pénzügyi-befektetési hírportál úgy tudja, Sima október elsején adott utoljára életjelet, amikor egy e-mailben azt közölte a tőzsde egyik igazgatójával, hogy ellopták laptopját, telefonját, iratait és bankkártyáit, ezért ezek letiltását kérte. Tőzsdei kollégái állítólag hiába próbáltak kapcsolatba lépni vele, nekik azt mondta, Svájcba utazik, ám ottani házának vezetékes telefonja fel van függesztve.
A WBS Holding a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett brókercég, amely a külföldi pénzpiacokon végzett tranzakciókat a romániai befektetők pénzével, ezért a román tőkepiaci felügyelet nem követte működését.
A román sajtó szerint Sima előkészítette szökését: egy hónapja elvált feleségétől, elbocsátotta a WBS Holding műveleti igazgatóját, így ő maradt az egyedüli, akinek hozzáférése volt az ügyfelek pénzéhez. A wall-street.ro a brókercég egyik ügyfelének nyilatkozatát idézi, aki arra panaszkodik, hogy már nem fér hozzá a Sima által kezelt számlájához, nem tudja ellenőrizni, mi történt a pénzével.
Sima egyik tőzsdei kollégája, Adrian Simionescu a Capital című lapnak úgy nyilatkozott, valószínűbb, hogy Sima elvesztette, mintsem ellopta volna ügyfelei pénzét.
A Sibex csütörtökön közleményben igyekezett megnyugtatni ügyfeleit, azt írva, hogy tőzsdei befektetők pénze nem hiányzik.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.