Hirdetés

Közszféra: marad az alkalmazásstop

Borúlátóbban tekint a jövőre a román kormány – derül ki a kabinet legfrissebb konvergenciaprogramjából. A kormány az Európai Bizottságnak elküldendő dokumentumban ugyanis jelentősen rontotta korábbi makrogazdasági előrejelzéseit és célkitűzéseit.

Bálint Eszter

2013. április 19., 08:352013. április 19., 08:35

A dokumentum értelmében a korábban becsült 3,1 százalék helyett az idei év végén alig 1,6 százalékos gazdasági növekedésre számíthatunk, míg jövőre 3,6 százalék helyett 2,5 százalék, 2015-ben pedig 3,9 százalék helyett 2,8 százalékos bővülés várható. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által kedden bemutatott World Economic Outlook jelentése szerint egyébként idén Romániában 1,6 százalékos, jövőre pedig alig 2 százalékos gazdasági növekedés várható.

A hiánnyal nem lesz baj?

A költségvetési hiány kapcsán a konvergenciaprogram azzal számol, hogy miután a maastrichti szerződésben megszabott 3 százalék alá sikerült vinni a tavalyi év végén a mutatót, az akkori 2,9 százalék az idei év végére már a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százalékára, 2015 végére pedig 2 százalékára zsugorodik. A Ponta-kormány számításai szerint az egyre növekvő közadósság-állományt is sikerül a maastrichti dokumentum aláírásával vállalt 60 százalék alatt tartani.

Tavaly ez 37,8 százalékos volt, az idénre vonatkozó előrejelzésben pedig 38,6 százalék szerepel. Az euróövezeti csatlakozás egyik legnagyobb kihívása a szakemberek szerint az infláció kordában tartása lesz, ám a Román Nemzeti Bank (BNR) ígérete szerint mindent megtesz, hogy egy 2,5 plusz/
mínusz egyszázalékos sávban sikerüljön tartósan tartani a pénzhígulás mértékét.

Rossz hírek a közszférának

Az Európai Bizottság asztalára szánt konvergenciprogramból ugyanakkor arra is fény derül, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben az idei évben is befagyasztva maradnak az alkalmazások a közszférában, azaz minden hét távozó alkalmazott után lehet majd egyet felvenni. Mint arról beszámoltunk, a közelmúltban Victor Ponta miniszterelnök és Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszter is úgy nyilatkozott, hogy feloldanák a közszférában a válság miatt bevezetett korlátokat, s minden megüresedő állásra lehet majd alkalmazni.

A konvergenciaprogramban ugyanakkor a kormány azt is leszögezi, hogy idén sem kaphatnak a közalkalmazottak étkezési utalványt, üdülési csekket vagy ajándékutalványt. Ebben a fejezetben a kormány továbbá arra tesz ígéretet, hogy teljesítményalapú szerződéseket vezet be a minisztériumokban, illetve az állami kézben levő vállalatoknál.

Mint arról beszámoltunk, a konvergenciaprogram kapcsán Victor Ponta szerdán úgy nyilatkozott, hogy Románia az euróövezeti belépés céldátuma nélkül küldi Brüsszelbe a dokumentumot. A miniszterelnök szerint az euróövezethez való csatlakozás továbbra is alapvető célja marad Romániának, de nem tehetik meg, hogy felkészületlenül lépjenek be az eurózónába, hiszen ez az országnak és az övezet többi államának is rossz lenne.  A miniszterelnök egyébként korábban arról beszélt, hogy Romániának 2020 körül kellene csatlakoznia az euróövezethez. A kormányfő álláspontja egybecseng Traian Băsescu államfő véleményével, aki szintén úgy vélte, hogy a 2015-ös céldátum nem reális, viszont arra figyelmeztetett, hogy túl sokáig nem halogathatja Románia az euró bevezetését, mert azt kockáztatja, hogy végleg az eurózónán kívül reked.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés