
2013. március 06., 07:472013. március 06., 07:47
A 2013-as rangsorban a második helyen a Microsoft társalapítóját, Bill Gatest találjuk 67 milliárd dollárral. Érdekesség viszont, hogy idén már nem fért fel a dobogóra Warren Buffett, akinek az 53,5 milliárd euróra rúgó vagyona alig a negyedik helyezésre volt elegendő.
2000 óta nem fordult elő egyébként, hogy Buffett nem került be a világ leggazdagabb három embere közé, főként olyan körülmények között, hogy az elmúlt egy év során 9,5 milliárd dollárral sikerült gyarapítania vagyonát. A harmadik helyen a spanyol Amancio Ortegát találjuk, akinek a nevét az elmúlt években ismerhettük meg, ő ugyanis az egyebek mellett a Zara üzletláncot működtető Inditex-csoport alapítója. Az ötödik az Oracle alapítója, Larry Ellison a maga 43 milliárd dollárjával, őt a hatodik helyen az Amerikai Egyesült Államokban több területen – a fogyasztási cikkektől a védelmi iparig – tevékenykedő Koch testvérek, Charles és David Koch követik 34 milliárd euróval. A világ nyolcadik leggazdagabb embere pedig a hongkongi származású Li Ka-shing, akinek az energetikai iparban, illetve a telekommunikációs szektorban levő üzletei révén a vagyona elérte a 31 milliárd dollárt. A kilencedik helyen a L’Oreal kozmetikai óriás főrészvényesét, a francia Liliane Bettencourt-t találjuk 30 milliárd dollárral, a top 10-be pedig még Bernard Arnault került be, a Luis Vuitton Moet Hennessy alapítójának a vagyona 29 milliárd dollárra rúg.
A Forbes összesítése szerint egyébként jelenleg 1426 dollárbanmilliárdos személy él a Földön, összvagyonuk pedig eléri az 5400 milliárd dollárt, ami 800 milliárd dollárral magasabb az előző évben regisztrált összegnél. A 10 milliárd dollárnál nagyobb vagyonok száma 210-zel nőtt a tavaly óta. Földrajzi lebontásban az Egyesült Államok vezet a maga 442 milliárdosával, majd Ázsia következik 386-tal. Európa a harmadik 366-tal.
Magyarországi üzletembert nem találunk a listán, Romániát pedig idén egyedül Ioan Niculae, az InterAgro-csoport tulajdonosa képviseli a maga 1,1 milliárd dolláros vagyonával, ami az 1268. helyhez volt elegendő. A tavaly még 854. helyen álló Dinu Patriciu nevét idén már nem találjuk meg a topban, mint ahogy a 2011-es rangsorba 1,1 milliárd dollárral besorolt Frank Timişt sem.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.