Hirdetés

Kötvényvásárlási programot indít az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) havi 60 milliárd eurós kötvényvásárlási programot indít, amely 2015 márciusától 2016 szeptemberéig tart – jelentette be Mario Draghi, a bank elnöke csütörtökön az EKB januári kamatdöntő ülését követően.

Hírösszefoglaló

2015. január 23., 12:472015. január 23., 12:47

Az EKB a piaci várakozásoknak megfelelően 0,05 százalékon hagyta az irányadó eurókamatot. Legutóbb 2014. szeptember 4-én 10 bázispontos csökkentéssel változtatott az alapkamaton az EKB.

A kamatdöntés indoklásában Mario Draghi elmondta, hogy a meglévő kötvényvásárlási programok kiegészítésével az új, összesen 60 milliárd eurós likviditásnövelő program euróövezeti szuverén kötvények és a magánszektorban kibocsátott kötvények vásárlására irányul majd. A programot idén márciusban indítják, és 2016 szeptemberében fejezik be.

Mario Draghi ugyanakkor rámutatott, a kötvényvásárlási program keretösszegét 20 százalékban a nemzeti jegybankok között osztják meg közös kockázatviselés céljából. A jegybankok EKB-tőkerészesedésük arányában viselik majd a kötvényvásárlási kockázatokat.

A kötvényvásárlások az euróövezeti monetáris politika egységességének garantálása érdekében az EKB felügyelete alatt történnek – hangsúlyozta az EKB elnöke. Annak elkerülésére, hogy a kötvényvásárlások torzítsák a piaci árfolyamokat, a vásárlásokat minden egyes kötvény esetében 25 százalékban, kibocsátónként pedig 33 százalékban maximalizálta az EKB. A kötvényvásárlás formájában bejelentett mennyiségi monetáris enyhítő intézkedésre az elhúzódó euróövezeti alacsony inflációs periódus miatt volt szükség – indokolta a döntést Mario Draghi.

Az intézkedéstől az inflációs kilátások javulását, a két százalék közeli inflációs cél elérését várják. A mennyiségi enyhítéssel a pénzügyi rendszerbe juttatott új pénz ideális esetben a kereskedelmi bankok közvetítésével a vállalatoknak és a lakosságnak nyújtott hitelek révén a beruházások és a fogyasztás felfuttatásával a gazdasági növekedést szolgálja majd – hangsúlyozta az EKB elnöke.

Angel Gurría, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára egy nappal korábban a davosi Világgazdasági Fórumon amellett szállt síkra, hogy a merész akcióhoz szabad kezet kell adni Mario Draghinak, az EKB főtitkárának. Az EKB-nak korlátlan mennyiségben kellene felvásárolnia államkötvényeket mindaddig, amíg nem sikerül lendületbe hozni a gazdaságot – mondta Gurría.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés