
2013. április 16., 20:302013. április 16., 20:30
Az alacsony kereset ellenére Romániában nőtt tavaly a sörfogyasztás, éves szinten elérve az egy főre eső 90 litert, amivel az ország a hatodik helyet foglalja el olyan sörnagyhatalmak után, mint Csehország, Ausztria vagy Németország.
2012-ben a romániai sörpiac 7 százalékkal nőtt az előző évhez képest, elérve a 18,2 millió hektolitert. A gyártók azonban közel sem derűlátóak, szerintük főként a körülmények alakították a forgalmat, a sporteseményeknek és a nagyon meleg nyárnak volt szerintük köszönhető a fogyasztás bővülése. A rekordot egyébként a gazdasági világválság előtti év, a 2008-as tartja, akkor a fogyasztás elérte a 20,2 millió hektolitert.
A legnépszerűbb kiszerelésnek Romániában változatlanul a pillepalack számít, az eladott menynyiség 52,5 százalékát teszi ki, majd az üveg (28,2 százalék), a doboz (15,8 százalék) és a csapolt (3,5 százalék) következik. A lakosság többnyire Romániában gyártott sört fogyaszt, a behozott mennyiség tavaly 430 ezer hektoliterre rúgott, ami a piac 2 százalékát jelenti. Az export eközben 230 ezer hektoliter volt.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.