Hirdetés

Jelentős mértékben visszaesett a hazai sörfogyasztás a járvány kezdete óta

Mivel a vendéglők és kocsmák két és fél hónapon át egyáltalán nem működtek, a csapolt sör előállítása teljesen leállt •  Fotó: Freeimages.com/Denis Slogar

Mivel a vendéglők és kocsmák két és fél hónapon át egyáltalán nem működtek, a csapolt sör előállítása teljesen leállt

Fotó: Freeimages.com/Denis Slogar

Több mint 7 százalékkal csökkent a romániai sörpiac a március és június közötti időszakban 2019 ugyanezen periódusához mérten, és a fogyasztás jelentősen elmarad az elmúlt években jegyzettnél – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a Románia Sörgyártói Egyesület vezérigazgatója.

Hírösszefoglaló

2020. augusztus 10., 09:092020. augusztus 10., 09:09

2020. augusztus 10., 09:122020. augusztus 10., 09:12

Julia Leferman szerint a világjárvány hatása a harmadik negyedévi számokon lesz a leginkább érzékelhető, sörfogyasztás tekintetében ugyanis ez az időszak számít a csúcsszezonnak. A szakember rámutatott, a HoReCa-szektor (szállodák, éttermek, kávéházak) várja a hatóságok által bejelentett beruházási programokat és az összehangolt támogatási stratégiákat, beleértve a közterületen működő teraszok kiterjesztésének, valamint a mozgó ételárusok(food truck) és mobil bárpultok elhelyezésének jóváhagyását.

Mivel a vendéglők és kocsmák két és fél hónapon át egyáltalán nem működtek, a csapolt sör előállítása teljesen leállt – mondta a szakember.

Hirdetés

Bár június 1-jétől újranyitottak a teraszok, az első félévben jegyzett 43 százalékos visszaesést nem lehet pótolni a következő hat hónapban, így ez a szegmens minden bizonnyal csökkenéssel zárja az évet 2019-hez viszonyítva.

Ugyanakkor megfigyelhető, hogy márciustól, azaz a járvány kirobbanásától kezdődően 39 százalékkal nőtt az egyszer használható üvegekben árult sör piaca a visszaváltható üveges rovására. Így az előbbi kiszerelésben eladott sörmennyiség 44 százalékkal nőtt az év első hat hónapjában, utóbbi 34 százalékkal csökkent.

A különféle sörspecialitások – barna sör, szűretlen sör stb. – piaca 28 százalékkal, az ízesített söröké 6 százalékkal, az alkoholmentes söröké 19 százalékkal esett vissza az első félévben 2019-hez mérten.

Tavaly egyébként 0,4 százalékkal nőtt a romániai sörpiac, elérve a 16,8 millió hektolitert, az egy főre eső sörfogyasztás pedig 86 literre volt tehető. 2019-ben ugyanakkor a 2018-ban jegyzett 56-ról 68-ra nőtt a sörgyártók száma.

Európai uniós viszonylatban a nyolcadik helyet foglalta el tavaly Románia sörgyártás tekintetében – közölte múlt héten az Unió statisztikai hivatala.

korábban írtuk

Európa élvonalában a romániai sörgyártás
Európa élvonalában a romániai sörgyártás

Európai uniós viszonylatban a nyolcadik helyet foglalta el tavaly Románia sörgyártás tekintetében – derül ki az Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adataiból.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 21., kedd

Az ígértnél jóval kevesebb kártérítést kaptak a fagykárokat szenvedett gazdák

Újabb feszültséget keltett a romániai mezőgazdasági támogatások kifizetése: számos gazda arról számolt be, hogy a számlájára érkező összegek jelentősen elmaradnak a korábban bejelentett kártérítésektől.

Az ígértnél jóval kevesebb kártérítést kaptak a fagykárokat szenvedett gazdák
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Egy fontos élelmiszernek csökken az ára Romániában is

Akad egy élelmiszer, mégpedig a vaj, amely jelenleg nemhogy drágulna, de az ára jelentősen csökken Romániában és Európában is.

Egy fontos élelmiszernek csökken az ára Romániában is
2026. április 21., kedd

Németországban és Romániában nőtt a legnagyobb mértékben az üzemanyagok és kenőanyagok ára

Idén februárig a személyszállításban használt üzemanyagok és kenőanyagok ára csökkenő tendenciát mutatott az Európai Unióban, márciusban azonban átlagosan 12,9 százalékos növekedés volt megfigyelhető 2025 harmadik hónapjához képest – közölte az Eurostat.

Németországban és Romániában nőtt a legnagyobb mértékben az üzemanyagok és kenőanyagok ára
2026. április 21., kedd

Megrángatja a román gazdaságot a kormányválság: lejtmenetben a lej, mínuszban a tőzsde

Már a hétfői nap folyamán éreztette a hatását a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) a kormányválság, és a keddi nyitás sem volt derűlátó, a délelőtti órákban mínuszban állt. Közben a lejt is megviseli a válsághelyzet.

Megrángatja a román gazdaságot a kormányválság: lejtmenetben a lej, mínuszban a tőzsde
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Dráguló inputanyagok, csökkenő nyereség: a túlélésért küzdenek a kisgazdaságok

A folyamatosan emelkedő üzemanyag- és műtrágyaárak súlyos kihívások elé állítják a mezőgazdasági termelőket Erdélyben, különösen a kisebb gazdaságokat működtető szilágysági gazdákat.

Dráguló inputanyagok, csökkenő nyereség: a túlélésért küzdenek a kisgazdaságok
2026. április 20., hétfő

Elengedhetetlen a nadrágszíj megszorítása a jegybanki szakértő szerint

Romániának folytatnia kell a költségvetési konszolidációt és fokozatosan csökkentenie kell a deficitet, hogy elkerülje a Görögországéhoz hasonló gazdasági válságot – jelentette ki hétfőn Eugen Rădulescu, a BNR kormányzójának tanácsadója.

Elengedhetetlen a nadrágszíj megszorítása a jegybanki szakértő szerint
2026. április 20., hétfő

Üzemanyagárak: közel az iráni konfliktus kirobbanása előtti szint, de újra nő a kőolaj világpiaci ára

Folytatódott az üzemanyagárak csökkenése, és hétfő reggelre a közel-keleti konfliktus kitörése előtti szintekhez nagyon közel álltak. A benzin ára 8,07 lej, a gázolajé pedig 8,63 lej literenként a piacvezető Petrom töltőállomásain.

Üzemanyagárak: közel az iráni konfliktus kirobbanása előtti szint, de újra nő a kőolaj világpiaci ára
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Lemond a lakosság jó része a nyaralásokról is a drágulások miatt

A romániai drágulások miatt a lakosság egyre óvatosabban bánik a pénzzel, igyekszik takarékoskodni és egyre több kiadását fontolja meg – derült ki egy friss felmérésből.

Lemond a lakosság jó része a nyaralásokról is a drágulások miatt
2026. április 18., szombat

Csökkent a gázolaj ára szombatra az egyik benzinkút-hálózatnál

Szombaton reggelre olcsóbb lett a gázolaj a Petrom benzinkutaknál, így az ár egy új küszöb alá süllyedt.

Csökkent a gázolaj ára szombatra az egyik benzinkút-hálózatnál
2026. április 17., péntek

Megszünteti Romániába tartó járatait a Lufthansa légitársaság

A kerozinár-robbanás Európa legnagyobb légitársaság-csoportját is sújtja: megszünteti Romániába tartó járatait a Lufthansa. A kerozinár emelkedése miatt nemcsak a Lufthansa, hanem több légitársaság is járatokat törölt a következő időszakra.

Megszünteti Romániába tartó járatait a Lufthansa légitársaság
Hirdetés
Hirdetés