Hirdetés

Jean Tirole, a cégszelídítő – Francia közgazdászé lett idén a Nobel-díj

Jean Tirole francia közgazdász nyerte el a piaci erők elemzéséért az idei közgazdasági Nobel-díjat. Jean Tirole „rávilágított, hogyan kell értelmezni és szabályozni olyan iparágakat, amelyekben csak néhány erős cég tevékenykedik" – olvasható a Svéd Királyi Akadémia hétfői döntésének indoklásában.

2014. október 13., 15:522014. október 13., 15:52

Eszerint Tirole munkássága központi politikai kérdések megoldását segíti, egyebek között azt, hogyan kezeljék a kormányok a vállalategyesüléseket, a kartelleket, és hogyan szabályozzák a monopóliumokat.

A piaci szabályozást az egyes ágazatok sajátosságaihoz kell igazítani, és nem pedig általános szabályokat bevezetni, például árplafont megállapítani, ami többet árt, mint használ – emelte ki Tirole eredményeiből a svéd akadémia. „Az idei közgazdaságtudományi díj a nagy cégek megszelídítéséről szól\" – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón a svéd akadémia állandó titkára, Staffan Normark.

A Portfólió.hu rámutat, hogy rengeteg iparág esetében látjuk, hogy a piacot vállalatok egy kis csoportja dominálja, lényegében monopolhelyzetet élvezve, elképzelhető, hogy indokolatlanul magas árképzést használnak majd a fogyasztókkal szemben, vagy éppen kiszorítják az új belépőket.

Tirole felfedte, hogy a szabályozó szervek valójában aszimmetrikus információval állnak szemben ezekben az iparágakban. A domináns vállalatok jobban tudják, hogy pontosan mik történnek a piacukon, mint maguk a szabályozók, ami jelentősen megnehezíti az ilyen helyzetek kezelését. A kitüntetett francia közgazdász pontosan az ilyen körülmények fennállása esetén találta meg a szabályozói megoldást. Az általa kidolgozott keret pedig remekül alkalmazható a telekommunikációs szektortól kezdve a bankrendszerig.

„Ha a kormányok erre támaszkodnak majd a jövőben, akkor ezen nagyvállalatokat sokkal termelékenyebbé válhatnak, amellett hogy megakadályozzák, hogy ártsanak a versenytársaiknak és a fogyasztóiknak” – mutatnak rá az idei Nobel-díjas munkájának legnagyobb eredményeire az indoklásban.

Mint ismeretes, eltérően a többi – orvosi, fizikai, kémiai, irodalmi és béke – Nobel-díjtól, amelyeket Alfred Nobel (1833-1896) vegyész és üzletember, a dinamit feltalálójának végakarata alapján hoztak létre, és először 1901-ben osztottak ki, a közgazdasági Nobel-díjat – egészen pontosan: a Svéd Királyi Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíját – a svéd központi bank alapította fennállásának 300-ik évfordulója alkalmából 1968-ban, és a díjat először 1969-ben ítélték oda.

A közgazdasági díjazottat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia választja ki. A lemaradt jelöltek és jelölőik nevét ötven évig titokban kell tartani.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés