
Fotó: Presidency.ro
„Lenyűgöző összeget alkudtunk ki Romániának” – jelentette ki kedd reggel Klaus Iohannis államfő azt követően, hogy az európai uniós tagállamok vezetői elfogadták az EU 2021 és 2027 közötti időszakra szóló keretköltségvetését és a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi csomagot.
2020. július 21., 08:312020. július 21., 08:31
Iohannis Románia számára „rendkívül fontosnak” nevezte a megállapodást.
„Lám, igen bonyolult, négy napon és négy éjszakán át tartó egyeztetéseket követően lenyűgöző összeget alkudtunk ki Romániának, 79,9 milliárd eurót az uniós pályázatokra. Ez lehetővé teszi most számunkra, hogy áttérjünk a következő fázisra.
– hangsúlyozta a román államelnök.
„Mostanáig jól felkészültünk, szép eredményt értünk el. A mai nap fontos számunkra, fontos nap az európai projekt számára” – tette hozzá Iohannis.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a pénteken kezdődött uniós csúcstalálkozót követően, kedd hajnali Twitter-üzenetében jelentette be, hogy az európai uniós tagállamok vezetői elfogadták az EU 2021 és 2027 közötti időszakra szóló keretköltségvetését és a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi csomagot.

Brüsszelben megszületett a megállapodás, Orbán Viktor miniszterelnök elérte, amit akart – írta az Origo hétfő este. A portál szerint Magyarország 3 milliárd euróval több pénzt kapott a tervezettnél; Angela Merkel német kancellár ígéretet tett, hogy a német elnökség alatt, 2020. végéig lezárja a Magyarországgal szemben ind&
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
2 hozzászólás