2013. január 29., 12:462013. január 29., 12:46
Az IMF küldöttségének tagjai az idén záruló elővigyázatossági hitelmegállapodás felülvizsgálati látogatásának végén sajtóértekezleten összegezték Romániában szerzett tapasztalataikat.
Erik de Vrijer kifejtette: a 2011-es év 2,2 százalékos növekedése után tavaly gyakorlatilag nem növekedett a román gazdaság, a 0,2 százalékos eredménynek inkább az a jelentősége, hogy nem volt visszaesés, az idei másfél százalékos előrejelzést pedig „szerénynek” minősítette. Hozzátette, ebben az ütemben Románia csak 2016-ban érhet el 3 százalékos GDP-bővülést.
Erik de Vrijer szerint Románia már nem számíthat olyan mértékű tőkebeáramlásra, mint amilyen a válság előtt érkezett az országba: saját erejéből kell megalapoznia a növekedést. Az IMF szerint az uniós támogatások hatékonyabb lehívása jelentheti a növekedés forrását.
Az IMF küldöttségének vezetője megerősítette, hogy néhány hónappal később zárják le a március végén lejáró jelenlegi elővigyázatossági hitelmegállapodást Romániával, a kormánynak ugyanis lemaradásai vannak vállalt kötelezettségei - elsősorban az állami vállalatok privatizációja - terén.
„Egyelőre nem mondhatjuk, hogy kisiklott a folyamatban lévő szerződés: bízunk abban, hogy a bukaresti kormány teljesíti vállalásait” - mondta a küldöttségvezető.
Hozzátette: az IMF júniusban dönt a hitelszerződés lezárásáról. Emlékeztetett rá, hogy - elővigyázatossági megállapodás lévén - Románia nem hívott le pénzt a hitelszerződésben rendelkezésére bocsátott 3,6 milliárd eurós keretből. Mint mondta, Bukarest a pénzpiacokról is könnyen finanszírozta kiadásait, hiszen jelenleg nagy az érdeklődés a román kötvények iránt.
Victor Ponta kormányfő korábban jelezte, Románia újabb elővigyázatossági hitelmegállapodást szeretne kötni az IMF-fel, ezért fontos számára, hogy a folyamatban lévő szerződést sikeresen lezárja.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.