Hirdetés

Idén is emelkedik a sör ára

Tovább emelkedik idén a sör ára, mivel a jövedéki adó februártól hatályba lépett növelése miatt a végső fogyasztókat terheli a plusz összeg – nyilatkozta hétfőn Onno Rombouts, a Heineken Románia ügyvezető igazgatója.

Hírösszefoglaló

2013. március 04., 15:582013. március 04., 15:58

Kifejtette: mivel a kormány döntése alapján február elsejétől emelkedett a sör jövedéki adója, kénytelenek voltak ezt mintegy 1,5 százalékkal drágítani. „A továbbiakban sajnos újabb drágításokra kell számítani, ugyanis a termelőkre kirótt adóemelés a forgalmazókra és a vásárlókra is kihat. Az adóemelés egyébként a termelőket is váratlanul érte” – magyarázta az illetékes. Hangsúlyozta: az illeték növelése kizárólag a sörre vonatkozik, más szeszes-, illetve alkoholmentes italokra nem érvényes, emiatt a sörkészítők hátrányosan érintettek más termékek gyártóival szemben. Rombouts rámutatott: a sör vásárlási árának közel fele, körülbelül 45 százaléka különböző adók és illetékek formájában az államkasszába folyik be, a folyamatos emelkedések pedig a fogyasztók számának csökkenéséhez vezetnek. Az Európai Unión belül ugyanakkor a bolgárok mellett a romániai állampolgároknak kell a legtöbbet fizetniük a folyékony kenyérért az órabért figyelembe véve.

Mariusz Koperek, a vállalat pénzügyi igazgatója azt is elmondta, hogy az államkassza bevételeinek közel 60 százalékát a sör jövedéki adója teszi ki, míg az EU-s átlag alig közelíti meg a 30 százalékot. „Egyértelmű tehát, hogy a sörfogyasztók lényeges mértékben hozzájárulnak az állami költségvetéshez” – hangsúlyozta a szakértő. Az elmúlt évben egyébként a sör különleges adójából 620 millió lej folyt be az államkasszába, 40 millió lejjel több, mint 2011-ben. A Heineken Románia képviselői ennek ellenére optimistán vélekednek az idén várható eredményekről, hiszen például a két literes pillepalackban árusított Bucegi sör eladása az elmúlt három év alatt megkétszereződött. A Román Sörkészítők Szövetsége (ABR) ugyanakkor még februárban felhívta a figyelmet, hogy a folyékony kenyér jövedéki adójának emelése dráguláshoz és a fogyasztás visszaeséséhez, ezzel pedig az államkassza bevételének csökkenéséhez vezet.

A Heineken csoport Európa legnagyobb sörkészítő vállalata, amely Romániában Csíkszeredában, Maros megyében, Konstancán és Krajován nyitott gyárat. A 140 éve alapított csoport világszerte 200 különböző márkájú sört készít, Romániában ők állítják elő például a Ciuc, Harghita, Silva, Gösser és Schlossgold márkájú termékeket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés