Hagyományos termékként védetné le a kormány a miccset az Európai Bizottságnál, ellenkező esetben egy június elsején életbe lépő EU-s direktíva miatt nem lehetne az eddigi recept alapján elkészíteni a hústerméket.
2013. május 02., 13:292013. május 02., 13:29
2013. május 02., 14:492013. május 02., 14:49
A kabinet már csütörtökön benyújtotta a bizottságnál az erre vonatkozó hivatalos igénylést, amelyet az Országos Húsipari Szövetség (ARC) állított össze. Amint arról beszámoltunk, az unió júniustól betiltja a szódabikarbóna ipari felhasználását élelmiszerekben, emellett bizonyos fajta antioxidánsokat és tartósítószereket is tiltólistára tesz a húsfeldolgozók számára.
Évente 50 millió eurót költünk miccsre
Az Országos Húsipari Szövetség (ARC) adatai szerint az elmúlt évben mintegy 22 ezer tonna miccset fogyasztottak el az országban, így a kereskedők évente több mint 50 millió eurót keresnek az eladások nyomán. A miccs egyébként nem kifejezetten román specialitás: körülbelül 400 évvel ezelőtt török közvetítéssel érkezett az országba. A termék marha-, sertés- és birkahús keverékéből készül, ezt fokhagymával, fekete borssal, esetenként csípős paprikával fűszerezik. A miccs nemcsak Romániában, hanem a legtöbb balkáni országban nagy népszerűségnek örvend.
Az intézkedés ellen elsősorban a miccssütők tiltakoznak, elmondásuk szerint ugyanis termékük receptjéből nem hiányozhatnak ezek az adalékanyagok. Sorin Minea, a Romalimenta érdekvédelmi szervezet elnöke rámutatott: a szódabikarbóna nem káros az egészségre, az EU így azért tiltaná be, mert ízfokozó hatása van, és a romlott hús ízét is semlegesíteni lehet vele. Az illetékes szerint ugyanakkor az érintett adalékanyagok nélkül a népszerű hústermék elveszítené jellegzetes ízét.
A kormány csütörtöki közleménye szerint a miccs levédésével a húsfeldolgozó ipart támogatnák, hiszen a hagyományos ételként számon tartott termékek összetételét nem szabályozza az Európai Unió. „A kormány és az illetékes hatóságok minden szükséges intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy a miccs előállítását ne tiltsák be Romániában” – olvasható a közleményben. Az uniós irányelv egyébként kizárólag az ipari termelőkre vonatkozna.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!