Hirdetés

Gazdasági visszaesésre számítanak a nagyvállalatok

A tevékenység visszaesésére lehet számítani az építőiparban, valamint a kereskedelmi és szolgáltató szektorban január és március között a megelőző negyedévhez képest, a feldolgozóipar ugyanakkor stabil marad – vélekednek a romániai nagyvállalatok ügyvezetői.

Kőrössy Andrea

2013. január 28., 14:512013. január 28., 14:51

A különböző gazdasági szektorok várható alakulásáról az Országos Statisztikai Intézet (INS) készített felmérést, közvélemény-kutatást végezve a hazai menedzserek körében.

A szakemberek többsége úgy véli, hogy az építőipari tevékenység, illetve a megrendelések aránya 2013 első negyedévében mintegy 24–28 százalékkal esik vissza. Az illetékesek emellett leépítésekre is számítanak, mint rámutattak, az alkalmazottaknak körülbelül 29 százaléka veszítheti el állását. Az építőipari árak ugyanakkor 8 százalékkal emelkedhetnek márciusig.

Az INS közleménye szerint valamivel enyhébb, 10 százalékos gazdasági visszaesést jósolnak a kereskedelmi szektorban, az eladások pedig 14 százalékkal csökkenhetnek az első negyedévben. A kereskedelmi egységek, bevásárlóközpontok megrendeléseinek aránya is mintegy 9 százalékkal csökkenhet, így a visszaesés a termelőket is érinti. Az alkalmazottak tekintetében viszonylagos stabilitást vetítenek elő a kereskedelmi vállalatok vezetői, akik úgy vélik, a munkaadók legfeljebb a beosztottak 4 százalékától válnak meg a következő hónapokban. A vásárlókat már nagyobb mértékben érintik a közeljövő változásai: az eladási árak átlagosan 28 százalékkal emelkednek majd. A szolgáltatói szektor üzleti forgalma tekintetében hasonló arányú, 10 százalékos visszaesésre számítanak a statisztikai hivatal által megkérdezett szakemberek, az alkalmazottak aránya pedig 6 százalékkal csökkenhet. Ebben az esetben is fogyasztók járnak a legrosszabbul, a szolgáltatások ára ugyanis átlagosan 15 százalékkal növekszik az év első negyedévében.

Amint arról beszámoltunk, január 1-jétől máris 10 százalékkal drágult a villanyáram, várhatóan pedig a gáz ára is hamarosan emelkedni fog 10 százalékkal. A fogyasztók számára az első, 8 százalékos emelést a kormány június 1-jétől tervezi, a maradék két százalékos növelés pedig minden bizonnyal október 1-jétől fog érvénybe lépni. Az országos energiaár-szabályozó hatóság beszámolója szerint a villanyáram és a gáz drágulása Romániának a nemzetközi hitelezőkkel megkötött egyezsége alapján történik. A feldolgozóiparban ezzel szemben viszonylagos stabilitásra lehet majd számítani, sőt, a közúti szállításra alkalmas járművek gyártása terén 23 százalékos növekedést jósolnak a menedzserek. Az ipari termelői árak mintegy 9 százalékkal emelkednek márciusig, ugyanakkor az alkalmazottak 4 százalékától válhatnak meg a feldolgozóiparban tevékenykedő vállalatok és gyárak.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés